
75 éves idén az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), amelyet a második világháború győztes nagyhatalmainak koncepciója alapján, 1945-ben alapítottak.
2020. szeptember 22., 06:262020. szeptember 22., 06:26
A nemzetközi szervezet fő céljai:
valamint
- fejleszteni a baráti kapcsolatokat,
- együttműködést elérni a nemzetközi problémák megoldásában,
- és harmonizálni a közös célok eléréséért tett erőfeszítéseket
az országok között.
Bár sokszor nem úgy tűnhet, de az ENSZ megalakulása óta az emberiség viszonylagos békében él – a konfliktusokban elhunytak számának jelentős visszaesése mindenesetre ezt mutatja.
A háborús uszítók is kevésbé tudják elkerülni a felelősségre vonást. A nemzetközi együttműködés tette lehetővé például olyan háborús bűnösök felelősségre vonási eljárásának megkezdését, illetve elítélését mint az egykori jugoszláv államfő Szlobodan Milosevics, vagy a volt libériai elnök, Charles Taylor.
A Világélelmezési programon (WFP) keresztül az ENSZ számtalan életet ment meg az éhínség sújtotta területeken, a világszervezet Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO pedig az emberiség „intellektuális és morális szolidaritását” hivatott elősegíteni.
Az ENSZ tevékenysége a sikerek mellett nem mentes a kudarcoktól sem. Ezek közé sorolható például a ruandai népirtás, vagy az etnikai tisztogatás Boszniában, amelyeket nem sikerült megakadályozni.
Még kevésbé válik a világszervezet dicsőségére, hogy 2005-ben a Kongói Demokratikus Köztársaságban ENSZ békefenntartó katonákat nemi erőszak és más bűncselekmények elkövetésében találták bűnösnek.
Bár akaratlanul, de szintén békefenntartó egységek játszottak szerepet a 2010-es haiti kolerajárvány kitörésében, amiért Ban Ki Mun korábbi ENSZ-főtitkár később bocsánatot is kért.
Az ENSZ 2003-ban befejeződött iraki olajprogramját korrupció árnyékolta be: a program igazgatója több mint egymillió dollár kenőpénzt kaphatott az az amerikai szenátus vizsgálata szerint.
A felsoroltak után az ENSZ célja a következő évekre nem is lehet más, mint hogy a hibák megelőzésével és kiiktatásával, az eredeti céloknak még inkább megfelelve, az eddigieknél még hatékonyabban működjön.
(euronews)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!