2017. május 29., 00:192017. május 29., 00:19
Szép dolog lenne, de van egy hibája. Nevezetesen, hogy nagyon sok ember, aki nem ma kezd dolgozni, hanem sok éve gürcöl, azok számára nincs semmilyen program. Soha nem ajánlott ennyi pénzt neki senki, sem az állam, sem magánvállalkozó (átlagos melósról beszélek itt, Háromszéken). Holott adott esetben jobb munkát végez, mint egy pályakezdő fiatal, mert tapasztaltabb, és van eset, amikor legalább annyira (vagy jobban) képzett is. Egy vállalkozásnak, ami a piac szerint működik, inkább azt az alkalmazottat kellene megbecsülnie, aki a hasznot hajtja. Biztos, hogy a friss végzős lesz az? És mit szóljon majd az a régi szakember, aki mellé beosztják a jól kereső ifjút, de a gondokat mégis az „öregnek” kell megoldani, mert az ifjút hiába pénzelik, tapasztalat híján nem boldogul?
Amit Hegedűs Ferenc is említ lapjukban, az valóban nagyobb gond bárminél: nagyon nagyok a fizetések utáni járulékok. Ezeket nyugati mintára vezették be, csak nem nyugati szinten. Mert amíg nyugaton 500 eurós fizetés után szinte semmit nem vonnak le adóba, itt már 2–300 eurós bért is durván megadóznak (2500 lej kb. 550 euró, és csak 1700 lej, azaz kb. 380 euró marad belőle a levonás után). Biztos, hogy ennyiért itthon marad valaki, mikor kint kereshet 1000, de akár 1500–2000 eurót? Na, lehet igen, egy ideig, míg haza nem jön a haver, és mesélni nem kezd.
***
Az Első fizetés-program a román kormánynak egy jó szándékú, kétségbeesett kísérlete kijavítani azt, amit több korábbi kormány elbaltázott. Egyrészt fegyelmezetlenségük miatt, átlátható adózási rendszer híján képtelenek adót begyűjteni, és ezt úgy kompenzálják, hogy azonnal és közvetlenül a munkát adózzák, a legalacsonyabb fizetéssel kezdve. Másrészt óvodától az egyetemig fiatalok ezreinek üzeni az egész oktatás, hogy nem kell tanulni, gürcölni, légy kreatív és innovatív, a dolgok megoldódnak. Vajon?
(A www.hirmondo.ro Véleményfaláról)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!