
A kézdivásárhelyi Szabó Réka az iskola befejezése után egy évet Angliában élt, ott talált rá a Decorative Arts szakra és a Nottingham Trent Egyetemre, amit végül 2019-ben fejezett be. Végzősként ékszerkészítésre specializálódott, és a gyűjteményével részvételt nyert a neves New Designers nevű kiállításra Londonba, ahol nagyon sokan felfigyeltek rá.
2020. november 26., 00:162020. november 26., 00:16
Már gyerekkoromban is nagyon érdekelt mindenféle kézművesség, nagyon sokat rajzoltam, vágtam, ragasztottam, később ékszereket készítettem gyöngyből, fonalból, drótból, és a divattervezést is kipróbáltam a KreaKids Stúdió keretein belül. Mindig is otthonosan mozogtam ezen a területen, tudtam, hogy ebbe az irányba szeretnék elindulni.
Az iskola befejezése után viszont, még nem voltam biztos benne, hogy mi az, amit igazán szeretnék csinálni, ezért úgy döntöttem, kihagyok egy évet, és Angliába költöztem a barátommal. Itt találtam rá a Decorative Arts szakra, amit a Nottingham Trent Universityn be is fejeztem három évvel később, 2019-ben. Az egyetemi évek alatt lehetőségem volt belekóstolni a textilnyomtatás, varrás, kerámia-, üvegmegmunkálás, valamint a fémmegmunkálás és ékszerkészítés művészetébe. Végzősként ékszerkészítésre specializálódtam, és a gyűjteményemmel részvételt nyertem a neves New Designers nevű kiállításra Londonban. A 3000 résztvevő között rengeteg tehetséges fiatal művésszel találkoztam, még egy magyar hölggyel is megismerkedtem. A kiállításon számos szakmai szakértő is részt vett, itt figyelt fel a gyűjteményemre egy londoni galéria kurátora, aki lehetőséget ajánlott, hogy az ékszereim kiállításra kerüljenek náluk.
Az egyetem befejezése után nem sokkal munkát kaptam egy hírneves, klasszikusbútort-tervező és -készítő műhelyben, jelenleg is itt dolgozom. Antik réz, hagyományos stílusú lakás-kiegészítőket készítek, mint például szekrényfogantyúk, akasztók, villanykapcsolók. Rengeteget tanultam az elmúlt egy évben – mióta itt dolgozom – a különböző fémekről és a tulajdonságaikról, az öntés, csiszolás folyamatát, valamint a különleges kémiai folyamatokat, amelyek során úgynevezett „élő” antik hatást kölcsönözhetünk egy frissen készített darabnak, ami az évek során a vásárló otthonában tovább fejlődik, öregedik, akár egy klasszikus darab. Minden folyamat kézzel készül, a tervezéstől az utolsó simításokig rajta van a kezünk nyoma, ezért minden darab különleges és egyedi, számomra ez teszi széppé ezt a szakmát, minden egyes darabban, amit elkészítek, benne van egy kicsit a lelkem is.
Úgy érzem, megtaláltam azt a pályát, amiben otthon érzem magam. Szeretem, amit csinálok, mert mindig vannak új kihívások, mindig van, amit tanulni, ahová fejlődni. A munka mellett az ékszerkészítésben - és tervezésben is igyekszem fejleszteni magam, szabadidőmben mindig szakítok rá időt, hogy új dolgokat próbáljak ki, új anyagokkal, új folyamatokkal kísérletezzek.”
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!