„Aranyat végy téntának, gyémántat pennának,/ örökös márványokat oszlopoknak,/ valaki ISTVÁNNAK drága emlékezetit/ az örök időkre akarod által-írni.
2017. augusztus 18., 00:192017. augusztus 18., 00:19
„Aranyat végy téntának, gyémántat pennának,/ örökös márványokat oszlopoknak,/ valaki ISTVÁNNAK drága emlékezetit/ az örök időkre akarod által-írni.”
Indítja eme fohásszal I. (Szent) István apostoli királyunkról szóló, eredeti módon archaizáló királykönyvének illő fejezetét Kórodi János, immár a 2014. esztendőben. Lám, ma is fohásszal szólal a történész, az író az első keresztény királyunkról, aki az egységes magyar és keresztény állam megteremtésére kötött szövetséget az Ő Istenével s a lecövekelt nemzet minden hajlandó fiával.
Óriási vállalkozás volt Európát megfenyíteni s nem egyszer, mert kellett, megriasztani seregekkel a békés, a keresztény, egyistenhívő együttélés kötelezésével. Géza fejedelem, Vajknak, a későbbi István királynak apja már kemény hatalomban mondotta: vagyok én olyan gazdag, hogy két istennek is áldozzak. – István, a magyarok királya az egy istenben ugyanakkor az egységes ország és nemzet erejét látta, és nemcsak vélte. Hát akarta is rettenetes erővel és szelídséggel is, ha kellett.
997-től fejedelem, 1001-től a magyarok királya 1038-ig, haláláig. Minden emberek, itt lakók királya, és soha senkit nem tekintett hulladékként, aki itt akart élni békességben. Megtapasztalta ő maga is, hogy tízféle akarat országos fattyadéka csak a rontás, a pusztulás lehet, sosem az erős ország. Ha kellett, hagyományt rontott az új hit és az országerő érdekében. Így veszett kard alatt Koppány is, aki a hatalmat s Géza özvegyét, István anyját is akarta örökségül.
Idejében fölmérte a pápai hatalom is István hitének és népének erejét, hatását az európai kereszténység megszilárdításában. Mindazt idehaza maga a későbbi Szent László is nagyra becsülte az ország érdekében. Ő maga emelte föl István királyunk szentté avatását. II. Szilveszter pápa a krónika és Hartvik püspök szerint ezekkel a hódoló gondolatokkal és szavakkal avatta szentté a nagy magyar királyt, Istvánt 1083. augusztus 20-án: „Én csak apostoli vagyok, de te maga az apostol.”
Hitet váltani roppant nehéz királynak, közembernek egyaránt. 1092-ben a szabolcsi zsinaton emelik állami ünneppé ezt a dátumot. Lerontani sosem lehetett, s nem is lehetséges.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!