Az autók fényezésére is vigyáznak a téli útkarbantartás során Sepsiszentgyörgyön

Felkészült a télre a TEGA köztisztasági vállalat, az elmúlt évekhez hasonlóan a hókotrók útja idén is valós időben követhető lesz az interneten, valamint új típusú csúszásgátló anyagot szereztek be, ami kíméletes az autók fényezésével.

Székely Hírmondó

2023. november 16., 11:142023. november 16., 11:14

A cég tájékoztatása szerint tíz járművük áll készenlétben, hogy havazás esetén beavatkozzon, ugyanakkor

nem csak a járműveket készítették fel, hanem megfelelő mennyiségű csúszásgátló anyagot is beszereztek.

„Nem olyan anyaggal homokozunk szórjuk az utakat, mint régen, apróbb méretű sóderről van szó, nem tesz kárt az autók fényezésében” – tudatta Máthé László igazgató, hozzátéve, hogy

a homok mellett parajdi sót, illetve kalcium-klorid oldatot használnak majd az utcák takarítására.

A vállalat rendelkezik a kisebb utcák takarítására alkalmas géppel is, ugyanakkor a hóeltakarításnál a forgalmasabb utak élveznek prioritást. „Sepsiszentgyörgyön nem takarítunk minden utcát meg a hótól – itt a kisebb utcákra kell gondolni elsősorban. A hókotrás mindig a forgalmasabb útszakaszokkal kezdődik, majd onnan jutunk el a kisebb forgalmú részekig” – számolt be Máthé László.

Galéria

Hangsúlyozta, hogy intenzív havazás idejéb minden hókotró folyamatosan úton van, azonban nagy mennyiségű csapadék esetén a TEGA tíz járműve sem tudja teljes mértékben eltakarítani a havat az úttestről, viszont az utak ilyenkor is járhatók, csak nagyobb elővigyázatossággal kell közlekedni.

A téli szezonra a TEGA eddig 400 tonna sódert és ugyanennyi sót szerzett be, a hulladékudvaron található kalcium-kloridos tároló szintén tele van, ez 90 köbméter folyadékot jelent. A készleteket szükség esetén pótolják.

A hókotrókat ide kattintva lehet követni. A belépéshez szükséges felhasználónév (user) TEGA23, a jelszó (password) pedig szintén TEGA23.

Fotó: TEGA Rt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust