Az aradi tizenhármak emléke

Szónoklatot Cisar Krisztián tizenkettedikes kantás tanuló mondott, aki a vértanúk bátorságát hangsúlyozta. „Mit tennénk mi, a halálunk előtt? Térdre hullva könyörögnénk az életünkért. Valószínű, hogy még idáig sem jutnánk, talán már egy eldördülő ágyú zajától megriadva szaladnánk a másik irányba. El sem tudjuk képzelni, hogy mit éltek át az aradi vértanúk, a magyar szabadságért harcoló hősök, kiknek neve örökké fennmarad” – mondta a szónok, felsorolva a tizenhárom vértanú nevét. A megemlékezés a kantai gimnázium udvarán folytatódott, ahol megkoszorúzták az aradi vértanúk gyóntatópapjának, Sujánszky Eusztáknak és a szabadságharc hőseinek emlékplakettjeit.

Dióbélnyi aradi föld

Sepsiszentgyörgyön a gyásznapon mintegy kétszázan gyűltek össze a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti kopjafáknál. Az őszi szemerkélő esőben egybegyűltekhez Márton Árpád RMDSZ-képviselő szólt, felelevenítve a 170 évvel ezelőtt történteket, a passzív ellenállás időszakát, azt, hogy a kiegyezésig csak titokban lehetett emlékezni a hősökre. Kiemelte, a passzív ellenállás egyik legfőbb jelképe egy karkötő volt, amelyet Reök Emília az 1848 utáni években készíttetett, és belsejébe a 13 aradi vértanú neveinek kezdőbetűit vésette. Akkoriban sok tízezer magyar ember óhaját fejezte ki a mártírok kezdőbetűinek összeolvasása: Pokol Vigye Dinasztia Tetteit Nemzetünk Átka Kísérje Lépteiket Sírjukig – emlékezett a képviselő. Beszédében kiemelte, a magyarságot nem nehéz ugyan megosztani, de ha nagy baj történik, akkor azonnal összezárunk, és ez a tulajdonság segítette át bennünket a történelem viharain.

A beszédek között a Székely Mikó Kollégium diákjai lírai műsort mutattak be, majd a 13 kopjafát faragó nyugalmazott tanító, Balázs Antal szólalt fel. Mint mondta, a kopjafák különlegesek, ugyanis mindegyik töve tartalmaz egy dióbélnyi aradi földet. Hozzátette: felhívták a figyelmét, hogy a 13 fejfa közül a Vécsey Károly tábornoké és a Damjanich János tábornoké elgörbült. Válaszként egy verssort fűzött ehhez („Ne bántsd a fát”), majd kiemelte, nem is csoda, ha főleg a Vécsey tábornok fejfája elhajlott, hiszen ő volt az, aki mielőtt meghalt, mindegyik bajtársa kínjait végignézte a bitófák alatt, ugyanis ő volt az utolsó, akit kivégeztek. Végezetül a tanító megígérte: jövő ilyenkor három új emlékjel fog állni a kertben, ugyanis itt a helye gróf Battyhány Lajos, Lenkei János és Kazinczy Lajos vértanúk kopjafájának is.

Végezetül az emlékműsort Szabó Lajos római katolikus kanonok áldása, a magyar és a székely himnusz eléneklése, valamint a koszorúk és virágok elhelyezése zárta. A résztvevők megkoszorúzták az Erzsébet parkban található 1848–49-es honvédemlékművet is.

 

Elágazások helyett összeköttetés

Kovásznán a helyi RMDSZ szervezésében ökumenikus istentisztelettel emlékeztek az aradi vértanúkra. A zsúfolásig megtelt központi református templomban előfohászt mondott Balogh Zoltán református esperes. Orbán Judit, vajnafalvi református lelkipásztor a 37. zsoltárból példázódva igazolta, hogy a gonosz hatalma nem tart örökké, ahogy a Haynaué sem tartott. Péter Arthur kovásznai katolikus plébános a vértanúk utolsó szavaiból emelt ki bátorító gondolatokat, majd Kopacz Levente, a kovásznai RMDSZ megbízott ügyvezető elnöke szólt az egybegyűltekhez. „Az aradi tizenhárom vértanú nem csak különböző nemzetiségű, hanem különféle felekezeti hovatartozású is volt, ennek ellenére sosem a különbözőségeket, sokkal inkább a közös pontokat keresték” – mondta Kopacz, aki szerint a vértanúk példájával élve az elágazások helyett az egymás felé vezető utakat kellene keresni, amelyek összekötnek, és nem szétválasztanak.

A megemlékezés a templomkertben a ’48-as emlékműnél folytatódott. Közreműködött a református férfidalárda, a református ifjúsági zenekar, a katolikus ifjúsági zenekar, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar és a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat. A rendezvény koszorúzással és a himnuszok eléneklésével zárult.