Az aradi tizenhármak emléke

Vasárnap Háromszék-szerte az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztre emlékeztek, akiknek kultusza már kivégzésük napján elkezdődött, és máig él – 170 év után is.

Székely Hírmondó

2019. október 07., 00:202019. október 07., 00:20

Kézdivásárhelyen minden évben közösen emlékeznek a Nagy Mózes Gimnázium és a Református Kollégium diákjai, idén a rossz idő miatt a kantai Szentháromság-templomban gyűltek össze. A jelenlevőket – a diákok mellett a Történelmi Vitézi Rend, a Kézdiszéki Székely Tanács, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet, a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred és a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület tagjait – Bán Karen, a Nagy Mózes diákja köszöntötte, majd Czegő Zoltán, lapunk munkatársa Magyar igézetek című verses kötetéből egy dramatizált előadást mutattak be a diákok Mind keressük egymást címmel. A darabot Deák Ferenc magyar- és Pakó László zenetanár rendezte.

Galéria
Szónoklatot Cisar Krisztián tizenkettedikes kantás tanuló mondott, aki a vértanúk bátorságát hangsúlyozta. „Mit tennénk mi, a halálunk előtt? Térdre hullva könyörögnénk az életünkért. Valószínű, hogy még idáig sem jutnánk, talán már egy eldördülő ágyú zajától megriadva szaladnánk a másik irányba. El sem tudjuk képzelni, hogy mit éltek át az aradi vértanúk, a magyar szabadságért harcoló hősök, kiknek neve örökké fennmarad” – mondta a szónok, felsorolva a tizenhárom vértanú nevét. A megemlékezés a kantai gimnázium udvarán folytatódott, ahol megkoszorúzták az aradi vértanúk gyóntatópapjának, Sujánszky Eusztáknak és a szabadságharc hőseinek emlékplakettjeit.

Dióbélnyi aradi föld

Sepsiszentgyörgyön a gyásznapon mintegy kétszázan gyűltek össze a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti kopjafáknál. Az őszi szemerkélő esőben egybegyűltekhez Márton Árpád RMDSZ-képviselő szólt, felelevenítve a 170 évvel ezelőtt történteket, a passzív ellenállás időszakát, azt, hogy a kiegyezésig csak titokban lehetett emlékezni a hősökre. Kiemelte, a passzív ellenállás egyik legfőbb jelképe egy karkötő volt, amelyet Reök Emília az 1848 utáni években készíttetett, és belsejébe a 13 aradi vértanú neveinek kezdőbetűit vésette. Akkoriban sok tízezer magyar ember óhaját fejezte ki a mártírok kezdőbetűinek összeolvasása: Pokol Vigye Dinasztia Tetteit Nemzetünk Átka Kísérje Lépteiket Sírjukig – emlékezett a képviselő. Beszédében kiemelte, a magyarságot nem nehéz ugyan megosztani, de ha nagy baj történik, akkor azonnal összezárunk, és ez a tulajdonság segítette át bennünket a történelem viharain.

A beszédek között a Székely Mikó Kollégium diákjai lírai műsort mutattak be, majd a 13 kopjafát faragó nyugalmazott tanító, Balázs Antal szólalt fel. Mint mondta, a kopjafák különlegesek, ugyanis mindegyik töve tartalmaz egy dióbélnyi aradi földet. Hozzátette: felhívták a figyelmét, hogy a 13 fejfa közül a Vécsey Károly tábornoké és a Damjanich János tábornoké elgörbült. Válaszként egy verssort fűzött ehhez („Ne bántsd a fát”), majd kiemelte, nem is csoda, ha főleg a Vécsey tábornok fejfája elhajlott, hiszen ő volt az, aki mielőtt meghalt, mindegyik bajtársa kínjait végignézte a bitófák alatt, ugyanis ő volt az utolsó, akit kivégeztek. Végezetül a tanító megígérte: jövő ilyenkor három új emlékjel fog állni a kertben, ugyanis itt a helye gróf Battyhány Lajos, Lenkei János és Kazinczy Lajos vértanúk kopjafájának is.

Végezetül az emlékműsort Szabó Lajos római katolikus kanonok áldása, a magyar és a székely himnusz eléneklése, valamint a koszorúk és virágok elhelyezése zárta. A résztvevők megkoszorúzták az Erzsébet parkban található 1848–49-es honvédemlékművet is.

 

Elágazások helyett összeköttetés

Galéria
Kovásznán a helyi RMDSZ szervezésében ökumenikus istentisztelettel emlékeztek az aradi vértanúkra. A zsúfolásig megtelt központi református templomban előfohászt mondott Balogh Zoltán református esperes. Orbán Judit, vajnafalvi református lelkipásztor a 37. zsoltárból példázódva igazolta, hogy a gonosz hatalma nem tart örökké, ahogy a Haynaué sem tartott. Péter Arthur kovásznai katolikus plébános a vértanúk utolsó szavaiból emelt ki bátorító gondolatokat, majd Kopacz Levente, a kovásznai RMDSZ megbízott ügyvezető elnöke szólt az egybegyűltekhez. „Az aradi tizenhárom vértanú nem csak különböző nemzetiségű, hanem különféle felekezeti hovatartozású is volt, ennek ellenére sosem a különbözőségeket, sokkal inkább a közös pontokat keresték” – mondta Kopacz, aki szerint a vértanúk példájával élve az elágazások helyett az egymás felé vezető utakat kellene keresni, amelyek összekötnek, és nem szétválasztanak.

A megemlékezés a templomkertben a ’48-as emlékműnél folytatódott. Közreműködött a református férfidalárda, a református ifjúsági zenekar, a katolikus ifjúsági zenekar, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar és a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat. A rendezvény koszorúzással és a himnuszok eléneklésével zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés