
A koronavírus ellen termelt antitestek a megfertőződést követően még legalább hat hónapig kimutathatóak a szervezetben az emberek 88 százalékánál egy brit tanulmány szerint.
2021. február 03., 15:252021. február 03., 15:25
A kutatók a félmillió ember egészségi adatait őrző brit biobankból csaknem 20 ezer olyan páciens adatait elemezték, akiktől 2020. május 27. és december 4. között havi rendszerességgel vettek vérmintát - olvasható a BBC News honlapján.
Az érintett időszakban 1699 ember produkált pozitív ellenanyag-tesztet, ami arra utal, hogy korábban megfertőződött a vírussal. A többségüknél már a vizsgálat első hónapjában kimutatták az antitesteket, ami azt sugallja, hogy a járvány első hullámában fertőződtek meg.
A tanulmány végén, vagyis hat hónappal később, az alanyok 88 százalékának szervezetében még mindig észlelhető mennyiségű antitestet mutattak ki. Ez az egészségügyi dolgozók bevonásával végzett korábbi, kisebb volumenű tanulmányok eredményeit idézi.
A szakemberek szerint lehetséges, hogy a fél év elteltével negatív ellenanyag-tesztet produkáló 12 százalék egy részének vagy egészének is maradt némi védettsége az újbóli megfertőződéssel szemben, attól függetlenül, hogy a szervezetükben lévő antitestek mennyisége nem érte el a tanulmányban meghatározott küszöbértéket.
"Noha nem tudhatjuk biztosan, hogy az antitestek jelenléte milyen kapcsolatban áll az immunitással, az eredmények azt sugallják, hogy a fertőzésen átesett emberek legalább hat hónapig védettek lehetnek az újbóli megfertőződéssel szemben" - mondta Naomi Allen professzor, a brit biobank vezető kutatója, hozzátéve, hogy a védettség pontos időtartamának megállapításához hosszabb idejű utánkövetéses vizsgálatra lesz szükség.
A tanulmány részletes információkkal szolgál a fertőzöttek által leggyakrabban tapasztalt tünetekről is. Az alanyok 26 százaléka számolt be köhögésről, 28 százalék lázról és 43 százalékuk a szaglás, valamint az ízérzékelés elvesztéséről. Negyven százalékuk ezen tünetek egyikét sem tapasztalta és majdnem 20 százalék tünetek nélkül esett át a betegségen.
Az adatokat alátámasztják továbbá a korábbi tanulmányok eredményeit azzal kapcsolatban, hogy kik fertőződtek meg a legnagyobb valószínűséggel a járvány bizonyos pontjain: a fiatal felnőttek, a fekete bőrű és a dél-ázsiai emberek, valamint a szegényebb negyedek lakói produkáltak a legnagyobb eséllyel pozitív antitest-tesztet.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!