Az ALDE tündöklése és bukása

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

2019. szeptember 19., 00:202019. szeptember 19., 00:20

Jó eséllyel tanúi lehetünk ezekben a hetekben, hogy miként kell szétverni egy politikai pártot személyi becsvágyak mentén. A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke mindenkit kizár a pártból, aki szóba mer állni a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőivel, akikkel amúgy évek óta szoros szövetségben álltak, és amely kapcsolatnak éppen Călin Popescu-Tăriceanu volt a motorja és egyben a legnagyobb haszonélvezője is. Mert az mindenképpen figyelemre méltó, hogy egy hatszázalékos párt elnöke legyen az ország második embere.

A felsőház elnökeként sokkal liberálisabb elveket vallott, mint a liberális párt képviselői, pedig ezzel nem volt népszerű, hiszen az emberi jogok és szabadság védelmének alapeleme a törvény előtti egyenlőség, abba pedig nem fér bele az, hogy a bírákat hátulról, ügyészségi-titkosszolgálati paktumokkal ide-oda rángassák. Kiállt Liviu Dragnea mellett, és meg volt győződve arról, hogy a két alakulat majd pajzsra emelve indítja őt közös államelnökjelöltnek.

Számítása nem jött be. Dragneát időközben elnyelte a börtön, az utána következők pedig, már csak a volt elnöktől való elhatárolódás jeleként is, saját elnöküket indítják államfőjelöltként. Popescu-Tăriceanu megsértődött, és kirángatta pártját a koalícióból, jóllehet az európai parlamenti választások eredményei világosan mutatják, hogy maguk erejéből képtelenek lesznek visszajutni a parlamentbe.

Volt szövetségesének hátat fordított, az ellenzék – teljes joggal – hiteltelennek találja pálfordulását, és nem fogadja be. Kézi vezérlésre vette az irányítást, naponta kizár embereket, a többiek lassan maguktól elmennek, frakciójuk mindkét házban megszűnt. Az ALDE története valószínűleg eddig tartott, eltűnik a történelem süllyesztőjében. Nem mintha kár volna érte, de kétségtelen: a kiegyensúlyozott politikai környezethez szükséges liberális elveket csak ők próbálták érvényre juttatni, mert ha oda jutunk, hogy a szabadelvűséget a jelenlegi liberális párt képviselje, akkor kint leszünk az összes vizekből…

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés