
Viták forrása lett a szentgyörgyi városvezetés által az idei legszebb lakónegyedi zöldövezet nyertesének juttatott biciklitároló. Az eset tanulságokkal is szolgál a szervezőknek. Tóth-Birtan Csaba alpolgármestert kérdeztük a részletekről.
2020. november 17., 00:102020. november 17., 00:10
A zöldövezet-szépségversenyben augusztusban hirdettek eredményt, és akkor a legszebb zöldövezet címét a Puskás Tivadar utcai 33-as tömbházának A lépcsőháza nyerte el, ezzel együtt a 12 férőhelyes biciklitárolót is. Ám miután az a helyére került, egyes lakók reklamációkat fogalmaztak meg, el szeretnék költöztetni jelenlegi helyéről a tárolót a lépcsőház hátsó bejáratához (ahol a nyertes zöldövezet is van), mert az egyeseket „zavar, amikor kinéznek az erkélyről”, „úgy néz ki, mint egy disznókotec”, „biztosan szeméttárolót akarnak csinálni belőle.”
A 10 lakástulajdonosból 6 érvelt az áthelyezés mellett, de ez még csak relatív többség, mert a lépcsőházból 9-en nem nyilvánítottak véleményt.
– A tároló sorsa akkor dől el, amikor a lakók többsége egy álláspontra helyezkedik, és azt írásban is közli velünk a lakóbizottsági elnök. Ha lesz ilyen, akkor esetleg áthelyezzük a tárolót, bár az ismét fák kivágásával és pluszköltséggel jár, autót, darut kell bérelni. Ha nem lesz többségi döntés, akkor a tárolót egy másik lakóbizottsághoz költöztetjük, ugyanis többen is igényeltek hasonlót – mondta Tóth-Birtan Csaba.
A tanulság?
– Ezután a hasonló jutalmakat akkor ítéljük oda egy tulajdonostársulásnak, ha az papíron bizonyítja, hogy a lakók többsége egyetért a tároló elhelyezésével. Ha ez nem történik meg, akkor talán növényeket kapnak vagy kimeszeltetjük a lépcsőházat – nyilatkozott az alpolgármester.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!