
Liviu Pop oktatásügyi miniszter tegnap bejelentette, véglegesítik a délutáni oktatás módszertanát. Emellett arról a rendeletről is szólt, melynek értelmében minden oktatási segédanyag érvényét veszti. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy 2002 óta nem vizsgálták felül ezeket, így most erre is sort kerítenek.
2017. augusztus 10., 00:112017. augusztus 10., 00:11
Liviu Pop oktatásügyi miniszter tegnap bejelentette, véglegesítik a délutáni oktatás módszertanát. Emellett arról a rendeletről is szólt, melynek értelmében minden oktatási segédanyag érvényét veszti. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy 2002 óta nem vizsgálták felül ezeket, így most erre is sort kerítenek.
„Annak ellenére, hogy Romániában öt éve vezették be a délutáni oktatás fogalmát, mindössze 200 intézménynek sikerült gyakorlatba ültetnie ezt a szülői egyesületek, civil szervezetek, a helyi önkormányzatok segítségével” – nyilatkozta a tanügyminiszter egy sajtótájékoztatón. Pop arról is beszélt, hogy a délutáni órák ideje alatt a gyerekeknek legkevesebb 30 percet kell mozogniuk, sportolniuk. „A legfontosabb változás a délutáni oktatási munkaprogramban, ha nevezhetjük így, az lesz, hogy a három óra alatt, amennyit a gyerek eltölt délután az iskolában, legkevesebb 30 percet kell sportolniuk, játszaniuk, mozogniuk. Így a délutáni oktatásban részt vevő gyerekek, a heti két tornaóra mellett még fél órát mozoghatnak naponta” – magyarázta a miniszter.
A továbbiakban kifejtette, annak ellenére, hogy 2011-ben megjelent az új oktatási törvény, a segédanyagokra vonatkozó 2002-es határozatot nem frissítették, ezért a mostani határozat alapján minden segédanyagot átvizsgálnak, „így szerdától egyetlen segédanyag sem érvényes” – hangsúlyozta az oktatási tárcavezető. A tanügyminiszter felhívást intézett a kiadók felé is, hogy egyelőre ne küldjenek ilyen anyagokat az iskoláknak és a tanároknak. „A sajtón keresztül hívom fel minden kiadó és azok figyelmét, akik ezen a szakterületen dolgoznak, hogy semmiféle segédanyagot ne küldjenek az intézmények és a tanárok számára, ugyanis mától ezek a segédanyagok nem rendelkeznek minisztériumi hitelesítéssel” – jelentette ki, hozzátéve, hogy legtöbb 30 napon belül kidolgozzák a módszertant a segédanyagok átvizsgálására és akkreditálására vonatkozóan, hogy tisztázódjon ezek helyzete.
Pop megemlítette, hogy módosítják az Országos Felmérő és Vizsgáztató Központ működését szabályozó kormányhatározatot, hogy ezentúl ez az intézmény foglalkozhasson a segédanyagok felmérésével. „Csak akkor engedélyezhetik, ha a tanár vagy tanító által javasolt segédanyagot az illető oktatási intézmény tanári tanácsa, a tanfelügyelőség és a szülői bizottság is jóváhagyja” – magyarázta a tanügyi tárca vezetője.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!