
A Real Madrid labdarúgócsapata érdeklődik Szoboszlai Dominik iránt - számolt be pénteken címlapján az AS.
2020. november 13., 11:482020. november 13., 11:48
A spanyol sportlap értesülései szerint a La Ligában címvédő királyi gárda fiatalítási szándékkal több tehetség pályafutásának alakulását is követi, közülük kiemelkedik a Red Bull Salzburg 20 esztendős magyar támadó középpályása. Az AS beszámolója megjegyezte: Szoboszlai, aki csütörtökön Izland ellen Európa-bajnoki szereplést jelentő győztes gólt lőtt, azzal hívta fel magára a Real Madrid figyelmét, hogy október végén ő szerezte a Salzburg két góljának egyikét az Atlético Madrid otthonában. Szoboszlai a Bajnokok Ligájában négy találatnál jár: kétszer a selejtezőben, kétszer a csoportkörben volt eredményes.
Az AS megemlítette a Real Madriddal a többi között három BEK-et és öt bajnoki címet nyert klublegendát, Puskás Ferencet, valamint Szoboszlai válogatottbeli csapattársát, Szalai Ádámot, aki 2007 és 2010 között erősítette a fővárosiak tartalékcsapatát, a Castillát.
Szerződése 2022-ig köti a Salzburghoz Szoboszlait, aki iránt korábban már az Arsenal és az AC Milan is érdeklődött. Az AS ugyanakkor jelezte: a Transfermarkt által 25 millió euró értékűre becsült játékos szerződtetéséhez legközelebb az RB Leipzig áll. Szerdán a Sport Bild számolt be a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató, legutóbb Bajnokok Ligája-elődöntős és a Bundesligában legutóbb bronzérmes lipcsei alakulat élénk érdeklődéséről.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!