Egy év alatt egyszer sem hallgatták ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA), a vádhatóság székhelyén csak akkor kellett jelentkeznie, amikor tudomására hozták, hogy újabb és újabb hatvan nappal meghosszabbították az ellene elrendelt bírósági felügyeletet. Időközben elkészült egy szakértői tanulmány az ügyészek kérésére.
2017. február 20., 00:302017. február 20., 00:30
Egy év alatt egyszer sem hallgatták ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA), a vádhatóság székhelyén csak akkor kellett jelentkeznie, amikor tudomására hozták, hogy újabb és újabb hatvan nappal meghosszabbították az ellene elrendelt bírósági felügyeletet. Időközben elkészült egy szakértői tanulmány az ügyészek kérésére.
„Ez az egy év alatt nem történt semmi ebben az ügyben, olyan értelemben, hogy nem hallgattak ki engem sem, mást sem. Arra hivatkoztak, hogy egy szakértői tanulmányt rendeltek” – mondta el érdeklődésünkre Antal Árpád. Ez a tanulmány az elmúlt napokban született meg, tehát még nyitott kérdés, hogy mit hoz a közeljövő.
Február 17-én volt egy éve annak, hogy az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) bukaresti osztályához szállították Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, miután több helyszínen, többek között a városvezető lakásán és az önkormányzatnál is házkutatást tartottak. Az ügyészség másnap felügyelet alá helyezte, eltiltotta hivatala gyakorlásától is, és alig április 18-án oldották fel a hivatal betöltésére, valamint a városházi alkalmazottakkal való kapcsolattartásra vonatkozó tiltást.
A DNA által Antal Árpád ellen elrendelt bírósági felügyelet egyéb feltételei érvényben maradtak, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy ez idő alatt nem hagyhatta el az országot, és az elején hetente két, majd később heti egy alkalommal jelentkeznie kellett a kijelölt rendőrőrsön. Ugyanakkor kéthavonta behívták a DNA-hoz azért, hogy tudomására hozzák, újabb hatvan nappal meghosszabbították a bírósági felügyeletet, mesélte az elöljáró.
Antal továbbra is azt vallja, amit egy évvel korábban is megfogalmazott, amikor az ügyészek az irodájában tartották a házkutatást: az igazság az ő oldalán van.
– Első perctől azt mondtam, és most is ezt tudom mondani: ártatlan vagyok, és ha az igazságot keresik, akkor én továbbra is nyugodt vagyok. Igazából arra számítok, hogy egyszer csak lezárják ezt az ügyet, a kérdés az, hogy mikor. Nyilván, ebbe nekem nincs beleszólásom – mondta az elöljáró.
A nyomozati anyag tartalmáról egyelőre nem nyilatkozhat, ugyanis folyamatban lévő ügyről van szó, de különben sem volt lehetősége arra, hogy teljes egészében tanulmányozhassa, hanem csak „belenézett”. Kíváncsiak voltunk, milyen érzés volt annyi idő után visszaolvasni a rögzített telefonbeszélgetések kivonatát, mire egy tömör választ kaptunk: „érdekes”. Antal Árpád hangsúlyozta, akkor tud majd részletesebb tájékoztatást nyújtani, ha lezárják az ügyet, vagy netán vádat emelnek ellene, de még egyik sem történt meg.
Mint ismeretes, a DNA egy 2010-ben, az Európai Fejlesztési Bankkal kötött, 12 millió euró értékű szerződés ügyében indított kivizsgálást, amelyről a finanszírozó EBRD korábban állásfoglalást is közzétett, és abban mindent szabályszerűnek tekintett.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!