A diszkriminációellenes tanács közölte Antal Árpád polgármesterrel, hogy nem találták vétkesnek az ellene egy bukaresti állampolgár által megfogalmazott vétségben, mely szerint diszkriminálta a románokat egy interjújában.
2019. október 25., 00:202019. október 25., 00:20
A helyi sajtóban 2017 májusában megjelent interjúból kiollózott mondatokra alapozva 2018 áprilisában fogalmazta meg vádját a bukaresti F. G., akit többek között az zavart, hogy a polgármester kijelentette, „továbbra is tartom magam korábbi vállalásomhoz: abban a pillanatban, amint a rendőrség, csendőrség, tűzoltóság vezetésében és állományában is érvényesül a város magyarságának 75 százalékos aránya, indítványozni fogom román alpolgármester kinevezését.” A diszkriminációellenes tanács azzal az indoklással utasította el – egyhangúlag – a keresetet, hogy egy erős társadalom feltétele a vélemények kifejtésének lehetővé tétele (még akkor is, ha azok atipikusak vagy népszerűtlenek), a polgármester pedig nem követett el diszkriminációt.
Ugyanakkor szerdán a bukaresti bíróságon is megnyert az önkormányzat egy pert a hivatásos feljelentő Dan Tanasă ellen, aki azt kérte, semmisítsék meg a polgármesteri hivatalnak egy 2018-ban neki írt átiratát, mert az kétnyelvű fejléces papíron lévén megfogalmazva, érvénytelen. Azt is kérte, a bíróság kötelezze a városházát, kizárólag román fejléces dokumentumokat adjon ki. Még nem bontunk pezsgőt, mert csak alapfokon nyertünk, mondta a polgármester. Elmondása szerint a Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet a szentgyörgyi városházával együttműködve készít egy tanulmányt, amely azt igyekszik számszerűsíteni, mennyibe kerül egy önkormányzatnak a kétnyelvűség, azaz a tanácsüléseken való fordítás, dokumentumok fordítása, kétnyelvű táblák stb.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!