A száz évvel ezelőtt Nyujtódon született és tizenöt éve elhunyt irodalomtörténészre, kolozsvári egytemi tanárra dr. Borcsa János szócikkével emlékezünk, amely a Kézdivásárhely Lexikon számára készült. Maga a városlexikon egy civil kezdeményezésre indult, folyamatosan bővül, s online formában érhető el.
2025. július 07., 09:362025. július 07., 09:36
Antal Árpád (Nyujtód, 1925. júl. 24. – Kolozsvár, 2010. júl. 6.) irodalomtörténész, egyetemi tanár, szerkesztő. Szülei Antal Árpád és Török Mária, testvérei Antal István mezőgazdász és Antal András agrármérnök. Nyugdíjazásáig egyetemi oktató a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán. Felesége Jancsó Lia, gyermekei: Ágnes, Áron. Vallása: római katolikus.
Antal Árpád szülőfalujában járta ki az elemi osztályokat, középiskolai tanulmányait Kézdivásárhelyen, a kantai római katolikus főgimnáziumban végezte. Különös érdeklődést az irodalom és a történelem iránt mutatott, és kitűnt mint versmondó. Diákszínjátszóként szerepelt Földi István Gábor Áronról szóló színművében (a főhős segédtisztjének, Nagy Sándor főhadnagynak a szerepét alakította), amelynek bemutatójára 1943 május végén került sor a Vigadóban, aztán előadták Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és másutt is. 1944-ben érettségizett. Az 1944–45-ös háborús csonka tanévben segédtanári állást vállalt alma materében. 1945 őszén kezdte egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen, ahol három év alatt mind a négy egyetemi évet promoválva 1948-ban szerzett oklevelet magyar nyelv és irodalom szakon. Diákévei alatt vezetőségi tagja volt a Móricz Zsigmond Kollégiumnak.
Antal Árpád gyermek- és diákkorának emlékezetés eseményét jelentette a Márton Áronnal való találkozás. Az első kilencéves korában a Kézdivásárhelyen tartott Katolikus Népszövetség 1934. augusztus 31.–szeptember 1-ei országos nagygyűlésén történt – ahová Nyujtódról keresztaljával érkezett édesanyjával –, és mint rokonszenves, a gyermekek közelségét kereső pap tűnt fel számára, aztán 1939-ben a frissen felkent püspök látogatott Kézdivásárhelyre, ahol a minoriták refektóriumában találkozott papjaival s az egyházi iskolák tanítóival és tanáraival, Antal Árpád pedig mint diák éppen neki szolgálhatta fel az uzsonnát. Gimnazistaként tagja volt a gimnázium önképző körének, tulajdonképpen a Mária Kongregációnak, amelynek elnöke az iskola hittantanára, Szilveszter Sándor tb. kanonok, egy időben Áron püspök titkos ordináriusa volt.
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen kezdte oktatói pályáját a kétéves kötelező katonai szolgálat után, 1950-ben, majd a Babeș–Bolyain folytatta. Két alkalommal (1970–1973 és 1982–1985) töltötte be a tanszékvezetői állást. Mint egyetemi tanár vonult nyugalomba 1987-ben. 1989–90-ben óraadó tanár, 1990-től konzulens professzor. 1970-től a Román Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények című folyóiratának szerkesztője, 1986-tól főszerkesztő-helyettese. 1990-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának egyik újjászervezője és 1990–1994 között elnöke, az Erdélyi Múzeum című folyóiratnak egy ideig (1998–1999) megbízott főszerkesztője.
Antal Árpád az évtizedek során hazai könyvkiadók külső munkatársaként a magyar irodalom klasszikusainak számtalan művét gondozta, tanulmányokkal és jegyzetekkel látta el, középiskolások számára tankönyvet írt, szöveggyűjteményt állított össze a 19. század irodalmáról. A Kolozsváron kiadott Utunk című irodalmi hetilap felkérésére Reformkori változások felcímmel 22 részes cikksorozatban mutatta be a magyar reformkor társadalmi és kulturális életét (1973. november–1974. június).
Összegyűjtötte, tudományosan feldolgozta és közölte szülőfaluja, valamint Szászfalu és Sárfalva helyneveit. (In: Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 1987. 1. pp. 77–83.)
Antal Árpád sok szállal kapcsolódott Kézdivásárhelyhez, szakmai és nyilvános rendezvényeken vett részt. Ez utóbbiak közül kiemelendő az iskolája 300. évfordulójára szervezett emlékünnepség, amelynek díszvendégeként tartott előadást 1980. november 30-án a Vigadó Művelődési Ház zsúfolásig megtelt nagytermében. Ünnepi beszéde biztatás volt és üzenet, hogy a diktatúra körülményei között, a mindenkori zord történelmi viszonyok ellenére is lennie kell életerőnek a székely-magyarságban. (Nyomtatásban: Szelek dühében. Fórum. A Megyei Tükör melléklete. 1980. december, illetve: Fórum: Őrzők, vigyázzatok a strázsán! II. kötet. Tinta Könyvkiadó, Árkos, 2018, pp. 30–307.) A másik rendezvény a Földi István főművének a bemutatója volt 2004. április 16-án, amikor nyíltan beszélhetett a két világháború közötti erdélyi magyaság kisebbségi sorsáról és az értelmiség hivatásáról.
Aztán írásban emlékezett meg iskolája egykori tanáráról, Jénáki Ferencről: Csendes főhajtás Jénáki Ferenc emléke előtt. (In: Székelyföld, 2002. május, pp. 131–137.)
Antal Árpád kiváló egyetemi tanár kitüntetésben részesült (1984), tagja volt a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak. Tiszteletére jelent meg Egyed Emese szerkesztésében a Távlatok című tanulmánykötet (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár 2002).
Antal Árpád főbb művei:
Szentiványi Mihály. Monográfia. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1958;
Balog Józsi balladája keletkezésének és változásainak kérdéséhez. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 1962. 1.; Kriza János. Antal Árpád, Faragó József, Szabó T. Attila három tanulmánya. Második, átdolgozott kiadűs. Dacia Könyvkiadó, 1971 (Első kiadás: Bukarest, 1963); Arany és Petőfi levelezése. A szöveget gondozta, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta Antal Árpád. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973; A magyar irodalom a reformkorban és 1848–1849-ben. Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó, Bukarest, 1979; György Lajos életműve. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1992; Áron püspök élő öröksége. Erdélyi Múzeum, 1996. 3–4.;
Emlékezés a kilencvenéves Szabó T. Attilára. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 1997. 1.; Közelképek Földi István „életregényéből”. In: Földi István: Századelő az udvartereken. Rendhagyó szociográfia. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2004, 5–24.
Fotó: Horváth László
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!