Amikor már-már fáj a logika

Kegyetlenül szoríthat a logika, akár egy boa constrictor, és ilyenkor mit tehet az ember, sorstársaival osztja meg mártír-szenvedését, hátha megkönnyebbül. A hetvenes években egy kolozsvári akadémikus elvtárs hírhedt könyvében a középkori Erdélyről szólva azt bizonygatta, hogy mivel a dokumentumok sok száz katolikus templomot említenek, és ortodoxot egyet sem, logikusan következik, hogy azok száma sokkal nagyobb volt, mivel a falvak száma is nagyobb kellett legyen. Melyik másik oldalon elhelyezkedő történész merte volna felvenni a kesztyűt egy ilyen pengeéles agytermékre?

Ugyanabban az időben jelent meg a nagytehetségű Nichita Stănescu egyik verse a híres részlettel: „Tristeţea mea aude nenăscuţii câini pe nenăscuţii oameni cum îi latră.” Szomorúságom hallja a meg nem született kutyákat, amint megugatják a meg nem született embereket. Íme, a bizonyíték, költészet és akadémikusi tudományosság nem zárják ki egymást, főleg ha központi bizottsági parancsra történik (nem a költészet, hogy világos legyen).

A Népszavában (magától értetődik, hogy ott) egy rendszeresen beíró olvasó levelében a következő epokális eszmefuttatást tárta kortársai elé: ezek (találjuk ki, kik) olyan jól megszervezik a vizes vébét, hogy a néző, hát ha még Katinka vagy a pólósok még nyernek is, képes lenne újra megszavazni őket. Micsoda vérlázító gazemberség, ugye? De nyugodjunk meg, olvasó-beíró polgártársunk megtalálta az ellenszert az ilyen szörnyű manipuláció ellen: nem néz Magyarországon szervezett sporteseményeket, inkább Grand- és Small-Slam teniszturnékat, mert ugye, ha egy maláj és egy paraguayi játszik valahol Pápua Új-Guineában, akkor érzékeny agya védve van a befolyásolással szemben, mint a legjobb Windows a gonosz orosz hackertámadásoktól.

Egy embernek nehezen nevezhető valakit egy spanyol rendőr egyszer elfogott, ezért agyonszúr egy román rendőrt. A megcsalt férfi elnáspángolja csalfa párjának első házasságából született kisgyerekét. Petőfi juhásza a szamara fején vezette le gyászát, de hát a pusztai magány megviseli az embert, meg aztán az inkább csak nótahős volt.

Röviden: ha egyeseknek annyi eszük lenne, mint amennyi hiányzik, pontosan annyi lenne, mint amennyi szükséges.