Ezen értekezletek célja általában az, hogy ismertessék a szülőkkel is az iskola tanév eleji helyzetét, reflektáljanak az elmúlt évre, valamint megtárgyaljanak és a szülők tudomására hozzanak aktuális gondokat.
2019. október 10., 00:192019. október 10., 00:19
Derzsi-Ráduly Kázmér iskolaigazgató azzal kezdte felvezetését, hogy a líceum épületei nincsenek épp olyan szörnyű állapotban, mint ahogy azt egyesek érzékeltetni próbálták a tavasz folyamán, de elismerte, voltak gondok, melyeknek orvoslása elkezdődött, jelenleg ott tartanak, hogy egy épületet kívülről legalább sikerült felújítani. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ami megvan, arra vigyázni is kell, mert tény, alig pár hete, hogy elkezdődött az iskola, de máris több ajtókilincset, egy ajtót, vécétartályt, több széket, padot ki kellett cseréljenek, mert a diákok megrongálták.
Beszélt a Baróton idestova harminc éve épülő új iskolaépületről is: tudomása szerint a szerződést aláírták az építő céggel, amelyik várhatóan tavasszal elkezdi a munkát, az eszközbeszerzési folyamatok elkezdődtek, így remélhetőleg két éven belül (ennyi időt adtak az építőknek) lesz új iskolaépülete a városnak. Másrészt megemlítette, hogy a baróti líceumot látogató diákok mintha rekordra törekednének hiányzások tekintetében: tavaly összesen 41.850 órát sikerült kihagynia 464 diáknak, ami fejenként átlagosan 90 hiányzást jelentett a tanév során. Ezek hatalmas számok – értékelte az igazgató –, és kérte a szülőket, valahogy értessék meg a diákokkal, ha nem muszáj, ne hiányozzanak. Például a sofőriskolai órákat úgy ütemezzék, hogy ne kelljen kimaradniuk miattuk az iskolából.
Aztán a tavalyi érettségin elért 60,54%-os átmenőarányra is kitért: ez valamivel alacsonyabb ugyan a 2018-as év átmenő arányánál, de nem csökkent annyit, mint a megyei átlag. Ha mindehhez a tavalyi év során a diákok által elért versenyeredményeket is hozzáadjuk, a hat országos díjat és nemzetközi díjakat is, akkor megállapíthatjuk, hogy aki akart, az a baróti líceumnál is tudott haladni – hangoztatta az igazgató.
Külön-külön néhány tanár is bemutatta az általa oktatott tantárgynak különösképpen az érettségire vonatkozó követelményeit, aztán általános megállapításként elhangzott, hogy nem rossz képességűek a baróti diákok, csak egy kicsit szórakozottak, ha pedig gondolkodni kell, folyton elakadnak. Benkő Gyopárka iskolapszichológus fel is ajánlotta, forduljanak hozza bátran akár szülők, akár diákok, ha olyan jellegű gondjaik adódnak.
Szó esett a diákok iskolába való szállítása körüli nehézségekről is, továbbá a bérletek áráról. Ez utóbbiak egy részét visszatéríti az iskola, ugyanakkor banki alkalmazottak segítségüket ajánlották számla nyitásához. Elindult ugyanis egy olyan folyamat, mely szerint a diákoknak járó szakpénzeket bankkártyára utalná az iskola – ezért ismertették a szülőkkel is a számlacsomag előnyeit. A 14–18. év közötti diákok egyik szülőjük jelenlétében tudnak számlát nyitni – hangzott el.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!