Álma nem hagyta el őt

Laza karriertörténetet, a bajnoki érmek mögötti sztorikat hallhatták azok az érdeklődők – többnyire a kerékpározáshoz kötődő személyek, fiatalok – akik csütörtökön este beültek a szentgyörgyi Vocalcycle kávéház, egyben személyre szabott bicikliket készítő műhely udvarára.

Bodor Tünde

2020. szeptember 22., 00:032020. szeptember 22., 00:03

Az alig 23 éves székely sportoló eddigi pályafutásáról mesélt, illetve arról, hogy 2004 óta nem versenyzett román színekben terepkerékpáros az olimpián. Az elhalasztott tokiói olimpiára Ede tartalékosként fog kiutazni Vlad Dascal mellett.

– Gyerekként, kamaszként vagy tízféle sportot kipróbáltam, egyik sem tetszett – csapott bele a sűrűjébe Ede. – Mert nem szeretem a kötöttségeket, hogy nekem valaki megmondja, mikor és mennyit edzek, korlátokat állítson fel nekem. Így jött a képbe a 2011-es Tusnád Maraton verseny, ahol 13 helyett 14 évesnek kellett hazudnom magamat, hogy egyáltalán rajthoz állhassak, itt kezdődött a pályafutásom. Harmadik lettem különösebb felkészülés nélkül, hiszen számomra nem volt tétje a dolognak.

Az első pár évben Ede nagy belső késztetéssel, de szinte semmilyen anyagi és erkölcsi támogatással kerékpározott. Sokáig haragudott mindenkire, aki nem látta meg benne a tehetséget, a szenvedélyt, mert nem hittek benne, és csak jó pár év múlva értette meg ennek az okát, amikor a családban a negyedik gyermek, a most hétéves Balázs öccse megszületett. Balázsnak már lehet példálózni azzal, hogy ha sokat edz, majd lehet olyan, mint a bátyja. De őelőtte még nem volt senki, aki terepkerékpárosként futott volna be karriert és lett volna elégedett az életével, teljesítményével...

Az első versenyéveket a kölcsönmez és a baráti segítség jellemezte. Barátja, Dombi András 2013-ban megszponzorálta egy franciaországi versenybe való benevezéssel, mert „azután minden sokkal könnyebb lesz”. Ez valahogy tényleg így sikerült, szó szerint is, hiszen a francia verseny 3000 kilométeres távját egy közel százkilós biciklivel teljesítette, s utána már a szezon hazai versenyeit mind megnyerte – talán mert azokon már nem a 90 kilós kerékpárral vett részt. De az építkezésen szerzett pénzéből csak tákolásra, kisebb fejlesztésekre, alkatrészcserére futotta. Kellett volna új bicikli, de nem engedhette meg a családja...

Ede elengedte az álmát azzal, hogy ő mindent megtett, ami tőle tellett, de ennek így kellett lenni. Vagy mégsem?... Nemsokára az iskolában csöngetett rá egy udvarhelyi bicikliforgalmazó cég tulajdonosa, hogy támogatná, biciklit is adna, ha őket képviselné/reklámozná a versenyeken.

– 2013-ban voltam 14 éves, a következő év a junior kategória utolsó éve volt. Határkő abban az értelemben, hogyha addig nem érsz el eredményt, a felnőtteknél nem vesznek komolyan, senkinek nem kellesz. De akkor beindult valami, támogatták a versenyeken való részvételem is, néha autót is adtak.

2014-ben a makedóniai Balkán-bajnokságon azért kellett bizonyítania, hogy bekerülhessen egy szebeni csapatba. Bár a köves pálya első terepbejárásán akkorát esett, hogy három foga kicsorbult, és emiatt a lihegés is fájdalmas volt, sikerült a dobogó harmadik fokára felállni – de a csapatnak mégsem kellett, mert nem tudott románul. Aztám mégis megtanult, mert hiszen tárgyalni muszáj a támogatókkal, a kapcsolatok kialakulása feltételezi a társalgást is.

Az érettségi előtt, azzal hat éve átigazolt a bukaresti BikeExperthez, és azóta már nem kölcsönmezben és kölcsönbiciklivel versenyzik, hanem csúcsmodellekkel, már másoknak is megéri, hogy őt támogassák. Begyűjtött kilenc országos bajnoki címet, Balkán-bajnok, megszámlálhatatlan nehéz versenyt, maratonokat is megnyert.

– Az első öt évben gyakran hallottam, minek csinálod, nem éri meg, nagyon nehéz, sok munka kell az eredményhez és egy eséssel mindent elveszíthetsz. És a terepkerékpározásban nincs csapat mögötted. De én akkor is csinálnám, ha semmi pénzt nem kapnék érte – vallja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés