Alkotótábor középiskolásoknak

Székely Hírmondó

2017. február 23., 00:042017. február 23., 00:04

Az Udvartér Olvasó- és Alkotótábor egyedi színfolt az nyári diáktáborok palettáján. A tábor szervezője a kézdivásárhelyi Kézdiszékért Egyesület, háttérintézményei a kézdivásárhelyi Strázsa Kulturális Egyesület és a Vigadó Művelődési Ház. A kéthetes tábor július 31. – augusztus 12. között zajlik Hargitafürdőn, a Tirol Panzióban.

Célcsoportja a 14–18 évesek nemzedéke Magyarországról, Erdélyből és Moldvából. A kéthetes együttlét ideje alatt a táborozók erős közösségi élményben részesülnek. Ehhez jelentősen hozzájárul a gondosan kiválasztott helyszín, és a tábori program részét képező kétnapos autóbuszos kirándulás a Gyimeseken keresztül Moldvába.

A táborvezetők/animátorok pedagógusok, egyetemisták, színészek, médiában és a közművelődés szférájában dolgozó szakemberek, fiatal értelmiségiek 12 fős csoportja. A táborszervezés önként vállalt feladata mindenkinek.

A tábor központi témája az utópia, melyet meghívott előadók és szakemberek által vezetett előadások és műhelygyakorlatok során dolgoznak fel a táborozók. A központi témához kapcsolódnak 2017 kiemelt évfordulósai: Arany János, Szent László és a reformáció. A tábort a nagyközönség számára nyilvános táborzáró előadás és kiállítás zárja. Erre a műhelygyakorlatok során készülnek fel a táborozók. A műhelyek az adott év évfordulóihoz igazodva alakulnak. 2017-ben író–olvasó-, dráma-, összművészeti- (kézműves- és ökoműhely), zene-, önismereti- és médiaműhelyt működtetnek a tábor két hetében.

Jelentkezés, kapcsolat és további tájékoztatás az udvarteralkototabor@gmail.com e-mail-címen, vagy a 0724 541 246-os telefonon Ferencz Éva táborszervezőnél.

Aki március 31-ig jelentkezik, annak a részvételi díj 300 lej, aki június 15-ig jelentkezik, az 400 lejt kell fizessen.

(Közlemény)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust