Döntő házként módosította a képviselőház a parlamenti választásokra vonatkozó törvényt. Hogy már megkezdődött a választási időszak, tehát gyakorlatilag a játék közben írják át a szabályokat, az az RMDSZ-en kívül nem zavart senkit.
2020. szeptember 17., 00:122020. szeptember 17., 00:12
Bár hétfőn elkezdődött a december 6-ai parlamenti választások előtti választási időszak, a parlament lázasan dolgozik a választási törvény módosításán. Hogy a Velencei Bizottság szerint a választások előtti egy évben nem ildomos módosítani a törvényen, azzal nem törődött senki. Illetve egyedül az RMDSZ jelentette be, hogy csak olyan módosításokat hajlandó megszavazni, amiket jóváhagyott az alsóház jogi bizottsága, és amelyeket kizárólag az tesz szükségessé, hogy a választásokra – a koronavírus-járvány miatt – különleges körülmények között kerül sor.
– Teljesen indokolatlan, sőt törvényellenes most, a választások előtt, olyan módosításokat végezni, amelyeknek semmi köze a járványhoz – nyilatkozta megkeresésünkre Márton Árpád RMDSZ képviselő.
A plénum az RMDSZ ellenszavazatával elfogadta, hogy – akárcsak a helyhatósági választásokon – a jelölteknek az állandó választási listán szereplő szavazóknak 0,5%-ától kell támogatói aláírást gyűjteniük (a törvény szerint ez 1%), hogy egyszerűbb lesz a támogatói ív (például nem kell felvezetni az aláíró lakcímét). Kimondja, hogy hogy érvényes lesz az elektronikus aláírás, ezt majd a „megfelelő időben” az Állandó Választási Hatóság (AEP) szabályozza, és hogy este kilenckor zárják le a szavazást, de aki még a szavazóhelyiségben (vagy előtte) van, az még leszavazhat. Elfogadták azt is, hogy – a hazai állampolgároktól eltérően – a külföldön élő választók két napig szavazhatnak, ami a diszkrimináció minősített esete – vélekedik Márton Árpád.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!