
Kolozsváron Ludovic Orban miniszterelnök jelenlétében aláírták kedden az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti 30 kilométeres szakaszának a tervezési és megépítési szerződését.
2020. szeptember 22., 12:242020. szeptember 22., 12:24
A munkát a Spedition UMB kft., a Tehnostrade kft. és az Electromontaj rt. román cégek konzorciuma végezheti 1,39 milliárd lejért. A cégcsoportnak egy év alatt kell elkészítenie a terveket, két év alatt kell megépítenie a pályát, és ötéves garanciát kell vállalnia a munkájáért.
Ludovic Orban miniszterelnök kijelentette: hamarosan autópályán és mindössze másfél óra alatt lehet megtenni az utat Kolozsvártól a nemrég átadott Bors II - Nagykereki határátkelőhelyig. A kormányfő hozzátette: Kolozsvár a fejlődés rendkívül gyors szakaszát éli, és fontos, hogy az infrastruktúra fejlesztése is lépést tartson a várossal. A kormányfő a várost érintő fontos fejlesztések között a metropoliszövezeti körgyűrű és két regionális kórház felépítését, valamint a Kolozsvár - Biharpüspöki vasútvonal villamosítását említette.
Lucian Bode szállításügyi miniszter kijelentette: idén mintegy 25 kilométert adtak át az A3-as autópályából, de emellett 110 kilométer megépítésére kötötték meg a szerződéseket, a hiányzó 67 kilométer pedig pályáztatás alatt van. A Szilágynagyfalu - Vaskapu, valamint a Bisztraterebes - Berettyószéplak szakaszokra novemberig kell benyújtani a pályázatot. Úgy vélte, hogy a következő liberális kormányzás éveiben a projekt teljesen megvalósul, és 274 kilométeres autópálya vezet majd a magyar-román államhatártól Marosvásárhelyig.
A miniszter kijelentette: lesz miből finanszírozni az erdélyi infrastruktúrafejlesztéseket. Elmondta: a kormánynak eltökélt szándéka, hogy a GDP két százalékát mindig erre a célra fordítsa, emellett rendelkezésre állnak az EU jelenlegi és következő költségvetési ciklusában Romániának elkülönített források, valamint az a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, amellyel az EU a járvány gazdasági következményeit próbálja enyhíteni.
Lucian Bode kitért rá, hogy ez utóbbi 80 milliárd eurós keretből három, Kolozsvár számára kiemelten fontos projektet: a város körgyűrűjét, a magyar-román határtól Kolozsvárig vezető vasútvonal fejlesztését, valamint a kolozsvári helyi érdekű vasút és metró építését lehet finanszírozni. E három projekt keretében mintegy 3 milliárd euró érkezhet a térségbe. Azt is megemlítette: mindennek az a feltétele, hogy 2022-ig alá kel írni a szerződéseket, 2026-ig pedig be kell fejezni a munkálatokat. A miniszter 1,8 milliárd euróra becsülte a magyar-román határtól Kolozsvárig vezető, 166 kilométeres vasútvonal fejlesztésének költségeit. Kijelentette: ez év végén írják ki a pályázatot, és jövő évben várhatóan alá is írják a kivitelezői szerződést.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere beszédében kiemelte: ha a tervezett beruházások megvalósulnak, és az A3-as autópálya Kolozsvártól délre eső bekötőútja is megépül, Kolozsvár mentesül a forgalom mostani nyomása alól.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!