
Aláírták szerdán Virgil Popescu gazdasági miniszer és Adrian Zuckerman bukaresti amerikai nagykövet jelenlétében a román-amerikai kormányközi megállapodást a cernavodai atomerőmű bővítéséről, amelyről a felek már októberben megállapodtak.
2020. december 10., 08:272020. december 10., 08:27
A kormány közleménye szerint a találkozón jelen volt Nicolae Ciucă ügyvivő miniszterelnök és Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes, valamint az amerikai Eximbank elnöke, Kimberly Reed és Aleshia Duncan, az amerikai energetikai minisztérium képviselője.
Románia amerikai támogatással építené meg a cernavodai atomerőmű 3-as és 4-es blokkját, emellett felújítanák az 1-es blokkot. Az atomerőműnek jelenleg az 1-es és 2-es blokkja működik, és ezek együttesen termelik Románia villamos energiájának mintegy 20 százalékát.
A találkozón főleg a Három Tenger Kezdeményezés által támogatott projektekről esett szó, de a román-amerikai stratégiai partnerség politikai, katonai, energetikai és gazdasági vetületét is érintették - olvasható a közleményben.
Ciucă szerint a Három Tenger Kezdeményezésben résztvevő országok összekötésére vonatkozó beruházások amerikai támogatása fontos a járvány utáni helyreállítási törekvésekben. Ciucă kiemelte ezek közül a Fekete-tenger parti Konstanca és a lengyel Gdansk között tervezett vasútvonal megépítését, valamint a Via Carpatia út megépítését.
Virgil Popescu román gazdasági és Dan Brouillette amerikai energiaügyi miniszter október elején írtak alá Washingtonban hosszú távú atomenergetikai együttműködésről szóló elvi megállapodást. Ennek értelmében az Egyesült Államok hétmilliárd dollár értékű hitelszerződést biztosít az amerikai Exim Bank bevonásával Romániának, így a két reaktor az amerikai AECOM vállalat irányításával, francia és kanadai vállalatok bevonásával épülhet meg.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!