Aki mindig a biztosra ment...

A felnőttek már a kisiskolás korú gyermeküket próbálták óvni a különféle szerencsejátékoktól. A kártya az ördög bibliája! – figyelmeztették a kiskorút. Aggodalmukat sok szomorú, nemegyszer tragédiába torkolló eset igazolta, amely az illető családot, de egy-egy faluközösséget is megrázott.

Aki borítékos sorsjeggyel próbálkozott, kevésbé volt kitéve nagy anyagi veszteségeknek, sőt, néha kisebb-nagyobb nyeremény ütötte markát. Nyilván, ez esetben is szerencsének kellett kísérnie a játékost. Nem kellett sötét játékbarlangokba vagy úri kaszinókba járnia, a legkisebb falu vegyes üzletében is hozzá lehetett jutni a – románul – loz în plic-nek nevezett borítékos sorsjegyhez.

– Kérek egy lózenplikket, Gyulacska! – mondta a kis üzletbe belépve a székely atyafi, s mindjárt izgalomba is jött: nyerni vagy veszíteni fog-e, esetleg rá kell húznia még egyet? Akinek szerencséje volt, azon nyomban kézhez kapta az üzlet pénztárából a nyeremény összegét, s többnyire késztetést érzett, hogy újabbat emeljen ki az öblös papírzacskóból, aki pedig nem nyert, általában azért próbálkozott újabbal, hátha a következő húzásnál szerencse fogja kísérni…

Sándor bácsi egyenes tartású, magas termetű, ötvenes éveiben jól bennejáró ember volt. Kocsmába nemigen járt. Minek is járt volna!? Közel lakott a kis üzlethez, ahol titokban s bizalmasan még italt is mértek, a palackozott nedű felbontatott, ha például csak egy decihez volt kedve a kliensnek. A műveletet gyorsan kellett végrehajtani, s ez az üzlet raktárhelyiségében történt, kerülendő a nyilvánosságot.

Találkozhatott Sándor bácsi gyakori bevásárlásai során a szerencséjüket próbáló, megítélése szerint bizonyára könnyelműnek tartott atyafiakkal, de ő bölcs és gyakorlatias ember lévén, nem próbálta ki szerencséjét. Ő a biztosra szeretett menni.

Étvágyhozónak tartják a pálinkát, ebéd után vagy estefelé meg kedvcsináló lehet egy-egy deci erős. De tolvajnyelven tanácsos szólnia a kliensnek, ahol tilos az italmérés, hogy fel ne tűnjön a szabálysértés kísérlete. Cinkosan összekacsint hát hősünk a boltossal, s kér egy – lózenplikket! Ki ne értene a szóból, ha nem a boltos!? Ezzel belépnek a raktárba, rejtekhelyéről előkerül a felbontott pálinkás palack, megtelik a faragott falú üvegpohár, s a deci étvágyhozó pillanatok alatt rendeltetési helyére távozik. Sándor bácsi nyerőt húzott!

Időnként a nap folyamán többször is „nyert” az öreg. Ha három-négyszer is húzott „lózenplikket”, akkor bizony látszott a járásán, hogy a máskor feszes, katonás léptei kissé meglazultak hazafelé menet…