
A koronavírustesztek pozitivitási rátája növekvő tendenciát mutat - jelentette ki kedden Adriana Pistol.
2022. március 22., 14:232022. március 22., 14:23
[reklam]
Az egészségügyi minisztérium államtitkára rámutatott, míg múlt héten 8,9 százalékos volt az elvégzett tesztek pozitivitási aránya, a héten ez 9,5 százalékra emelkedett, míg a reprodukciós ráta csaknem 27 százalékkal 0,95 százalékra nőtt múlt héthez viszonyítva.
A szakember kiemelte, az elmúlt hét napban Európa-szerte nőtt az új megbetegedések száma. Ahhoz, hogy az esetszámok növekedése enyhe maradjon, nagyon fontos betartani a higiéniai szabályokat, kerülni kell a tömeget, illetve javasolt a védőmaszk viselése a tömegközlekedési eszközökön és az olyan zárt helyeken, ahol sokan tartózkodnak - hangsúlyozta.
Adriana Pistol azt mondta, hogy korai lenne a világjárvány hatodik hullámáról beszélni, ezt legkorábban valószínűleg csak ősszel lehet majd előrevetíteni.
Sajtótájékoztatóján Pistol kifejtette, hogy még nincs jele egy új virulens vírustörzs megjelenésének.
"A virulencia a keringő törzsekhez kapcsolódik, és nehéz megjósolni, hogy lesz-e egy másik, más típusú virulenciával rendelkező variáns. Jelenleg nem tudjuk ezt előrevetíteni" - magyarázta az államtitkár.
Hangsúlyozta: az Európában jelenleg keringő vírustörzs is az omikron egyik altípusa, nem külön variáns.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!