Addig élnek, míg emlékezünk rájuk

A Háromszék Vármegye Kiadónál megjelent igényes kivitelezésű könyv Kovászna Megye Tanácsának és a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet együttműködésének köszönhető, kiadója a Kovászna Megyei Művelődési Központ (KMMK). A könyvbemutatón részt vett e két intézmény vezetője, Tamás Sándor és Szebeni Zsuzsa, illetve Tőkésné Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke és Szőts Papp Zsuzsa, a kötet szerkesztője, a KMMK munkatársa.

A halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor azokra is emlékezünk, akik előttünk jártak, és akiknek öröksége mindannyiunk számára fontos – indokolta Tamás Sándor tanácselnök az esemény időzítését, amely egyébként szorosan kötődik a gróf Mikó Imre sírjának felújításához is. Az Erdély Széchenyijének impozáns síremléke új keretet kívánt, és azt a Magyar Kulturális Intézet által megpályázott pénzből, a Külföldi Magyar Emlékhelyek Megőrzése program keretében sikerült kivitelezni október közepére a jeles személyiség születése 215., halála 154. évfordulójára. Ez az esemény méltó lezárása volt a Mikó-megemlékezéssorozatnak – mondta Szebeni Zsuzsa.

A „lombos Házsongárd” az erdélyi művelődéstörténet nagyjainak kegyhelye, 1585-ös megnyitásától rengeteg alkotó, cselekvő, gondolkodó erdélyi közéleti személyiség, tudós, művész életének, munkásságának emlékét őrzi. De nemcsak ezért szimbólum értékű, a benne levő síremlékek, sírkövek a művészet számára is értéket jelentenek.

Mint Szőts Papp Zsuzsa szerkesztőtől, a művelődési központ munkatársától megtudtuk, a korábbi kiadványok Nagy Balázs munkájára alapoztak, ő szedte lajstromba először a háromszéki szellemtörténet azon nagyjait, akiknek utolsó útja a Házsongárdba vezetett. A 2010-ben megjelent vékony füzetecskét már következő évben megjelentették kibővítve, de a kutatás, adatgyűjtés gyakorlatilag azóta is folyamatos, hiszen még sokan lehetnek olyan háromszékiek, akik bizonyítottan ott  nyugszanak, de sírjukat még nem azonosították, és olyanok is, akik Kolozsváron haltak meg, de nem tudni, hová temették őket.

Bár egy korábbi kiadvány bővített kiadásáról beszélünk, a most megjelent kötet egy újragondolt, tartalmilag gazdagabb, bőséges képanyaggal rendelkező mű. Negyven névcikk szerepel benne, de azok, a korábbiakkal ellentétben, melyben csak a száraz életrajzi adatok szerepelnek, Szőts Zsuzsának köszönhetően kibővültek olyan részletekkel, melyek az elhunyt jelleméből, egyéniségéből is felvillantanak valamit, származzanak azok az utalások kortársak megemlékezéseiből vagy önéletrajzi jellegű írásokból.

A kötetben 15 új névcikk került be. Olyan híres személyiségek, családok is helyet kaptak benne, akik háromszéki gyökerekkel rendelkeznek, viszont ők maguk valamilyen oknál fogva nem e tájakon születtek. Megkerülhetetlen az irodalomtörténész Gaal György munkássága, melyet Gergely Erzsébet is méltatott. Mint mondta, fél évszázados levéltári kutatómunka áll az általa a szerkesztők rendelkezésére bocsátott, ellenőrzött adatok mögött, tulajdonképpen ő vetette meg a Házsongárd-kutatás alapjait.

Teendő ma is akad bőven, hiszen mint a Házsongárd Alapítvány elnöke rávilágított a tényekre, számos sír eltűnt, elsüllyedt, lerombolták vagy átcsiszolták a sírköveket, és ezek ma is zajló folyamatok, de „hogyan gondolkodhatunk jövőről, ha a múltunkat nem ápoljuk”, tette fel a kérdést. Kelemen Hunor kulturális minisztersége idején sikerült 392 sírt műemlékké nyilvánítani, de még lenne legalább 400, amelyet védettségre szorul, 1000, amelyet meg kellene őrizni, miközben a mai építkezések a temetőben nemcsak a sírokat, kriptákat veszélyeztetik, de a meglévők környezetét is elrútítják. Fontos lenne a fiatalságot bevonni a kegyeleti munkába, a temetők gondozásába, hiszen ha nincs, aki emlékezzen nagyjainkra, hiába beszélünk róluk – fejtette ki Erzsébet asszony. Számára ez a kötet visszakapcsolást is jelent Háromszékhez, ugyanis Zágon és Málnás volt gyerekkorának színhelye.