A zene a mindennapok barátja

„Már a kézdiszentléleki óvodában szívesen énekelgettem. Farkas Szidónia óvónőm az emlékfüzetembe azt írta többek között, hogy minden reggel már korán, előtte ott voltam az oviban, és énekeltem, hogy Mi, mi, mi, mi, mi mozog a zöldleveles csipkebokorban.

Fontos lépcső volt, amikor 10–11 éves koromban elkezdtem járni a Perkő Néptáncegyüttes utánpótlás csoportjába, a Borsika néptánccsoportba. Fokozatosan erősödött bennem a népzene szeretete és az előadói készség nem csak táncosként, hanem énekesként is. Mindezzel párhuzamosan ministránsként, majd a Szakács Antal Vegyeskar tagjaként megszerettem az egyházzenét és a kóruséneket is. Már 5. osztálytól kezdve hangoztattam, hogy a Bod Péter Tanítóképzőbe fogok járni. A tanítóképzőben megtaláltam a helyem, számtalan versenyre, előadásra, projektben való részvételre kaptam lehetőséget.

10. osztályban, egy fizika óra végén Babós László tanár úr megkérdezte: „Kinga, nem szeretnél a hangodból megélni?”. Nem tudom, hogy a tanár úr emlékszik-e még erre a rövid, de tartalmas beszélgetésre, számomra meghatározó volt.

Először ültette valaki el bennem a gondolatot, hogy bár nem rendelkezem zenei tanulmányokkal, ha gyakorlok és célomként kitűzöm, akkor még van lehetőségem arra, hogy a zene a hivatásommá váljon. A tanár úr azt javasolta, járjak magánórákra, hogy felkészüljek a zenepedagógia szak felvételijére. Bár magánórákra nem jártam, főként anyagi okok miatt, autodidakta módon igyekeztem fejleszteni magam. Még 12. osztályban is kérdéses volt, hogy elérhető e számomra a zenepedagógia. Aztán megtudtam, hogy a Római Katolikus Teológia Kar magánösztöndíjban részesíti a két szakot végző diákokat, így nekivágtam. A valláspedagógia és a zenepedagógia egyesül a terveimben. Elsősorban az a vágyam, hogy a mesteri után mindkét területen taníthassak. Szeretném mások helyett is komolyan venni ezt a két tantárgyat, mivel gyakran csak fölösleges órákként kezelik. Pedig ha belegondolunk, a zene és a vallásosság fontos tényezője az életünknek, és nem elhanyagolandó a nevelői hatásuk. Célom, hogy egyszer gyermekkórussal foglalkozzak, továbbá pár év múlva kántorvizsgát is szeretnék tenni. Számomra a zenét az teszi vonzzóvá, hogy a mindennapok barátja. Mindenkihez szólhatok általa, annélkül hogy bármit tudnék a közönségemről.”