
A 2020-as évet bizonyára senki sem így képzelte, a járvány gyökerestől átalakította az életünket. Antal Árpád március 15-én, amikor ez az egész kezdődött, azt fejtegette, hogy ép ésszel megmaradni csak úgy lehet, ha meg tudjuk találni mindennek a színét is, nemcsak a fonákját.
2020. november 19., 00:182020. november 19., 00:18
– Nem könnyű megtalálni a jót a mostani helyzetben…
– Szociológusként azt látom, hogy a világ a feje tetejére állt, megbolydult körülöttünk a megszokott rend. Ha még nincs is káosz, mindenképp érezhető a rend hiánya, és ez megzavarja a biztonságérzetünket. Úgy érezhetjük, kifut a talaj a lábunk alól. Nagyon sok információt kapunk, nagyon sok inger ér mindnyájunkat, de egy dolgot ne felejtsünk el: habár különbözőek vagyunk, és a világgal kapcsolatosan nagyon sok mindent másképp élünk meg, másképp látunk, van bennünk valami, ami közös, ami minden ellenére összeköt. És ez az, hogy magyarok vagyunk. Magyarul beszélünk, magyarul álmodunk, magyarul sírunk, szeretjük Erdélyt, szeretjük ezt a földet, és ez határoz meg minket. Ez köt össze ma is, és ez kötött össze a legsötétebb Ceaușescu-korban is. Ebben az összevisszaságban, bizonytalanságban ez egy biztos pont, amibe kapaszkodhatunk!
– A járvány ellenére közeledik december 6-a, amikor Romániában parlamenti választásokat tartanak.
– A december 6-ai választás, és annak a megszervezése nem rajtunk múlott: nem mi akartuk, de ha már így van, nekünk nincs más választásunk, mint részt venni, és minél jobb szakembereket küldeni a román parlamentbe. Túléltünk egy kommunista rendszert, és most azon vitatkozunk, hogy okosabb-e otthon maradni, vagy bölcsebb, ha elmegyünk választani. Ezt már sokszor elmondtuk, és még nagyon sokszor el fogjuk mondani, mert erről szól a mi életünk: Erdélyben, magyarként, erőt kell felmutatnunk!
– Azt soha nem próbáltuk ki, és ne is kelljen, hogy mi történik, ha nincs magyar képviselet a parlamentben. Néhány napja arról beszélt, hogy Dan Tanasă is indul a választáson…
– Ő egy megélhetési provokátor. Szomorú, hogy Romániában meg lehet élni abból, hogy a magyarokat feljelenti a bíróságon, hogy naponta, hetente eljárásokat indít a székelyföldi önkormányzatok ellen. Bizonyos értelemben örülök, hogy végre előlépett ebből a szürke, átláthatatlan, zavaros zónából, mert évek óta mondom, jó lenne, ha azok az emberek, akik azt állítják magukról, hogy ők képviselik a románságot, megméretkeznének a választáson. Ott kiderül, hogy ténylegesen mekkora a támogatottságuk. Négy éve Bukarestben indult, totális csőd lett a vége, Háromszéken pedig nem mer indulni, mert az itteni románok sem szavaznának rá. Most átköltözött Maros megyébe, és ott próbálja összeugrasztani a magyarokat és a románokat. Én nagyon bízom benne, hogy december 6-a után például Miklós Zoltán lesz a parlamentben, és nem Dan Tanasă. Ez persze attól függ, hogy ki mit fog tenni december 6-án. Ha azok mennek el szavazni, akik Dan Tanasăt támogatják, akkor ő lesz képviselő, ha mi megyünk el többen, akkor Miklós Zoltán, Könczei Csaba, Benedek Zakariás, Fejér László és Benkő Erika. El kell dönteni, hogy kit akarunk a parlamentbe: egy megélhetési provokátort vagy a magyarokat. Ez a tétje december 6-ának.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!