A tiszta Olt folyó érdekében ismét takarítást szervez a Háromszéki Közösségi Alapítvány

A Háromszéki Közösségi Alapítvány a Mai Mult Verde Egyesület partnerségével április 12-én negyedszer is megszervezi az Olt háromszéki szakaszának, illetve a folyópartnak a takarítását, amelyben számítanak az önkéntesek közreműködésére.

Bodor Tünde

2024. április 04., 09:122024. április 04., 09:12

A környezetvédelmi akció a Mai Mult Verde Egyesület és a Lidl Romania által 2019-ben elindított, Tiszta vizekkel című program részeként valósul meg.

2021-ben rendkívüli mozgósítással zajlott le az első nagytakarítás az Olt partján. Akkor Hargita és Kovászna megyéből egy híján harminc Olt melléki község is csatlakozott az akcióhoz, melynek részeként

térfigyelő kamerákat is felszereltek a folyó közelében, hogy azonosítani tudják azokat, akik annak partjára hordták ki a szemetet. Figyelemfelhívó, tájékoztató jellegű táblákat is kihelyeztek.

Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke elmondta, hogy újra összefogásra szólították fel az Olt melléki községeket.

Sepsiszentgyörgyön csónakkal is takarítják a folyómedret, folyópartot, de a gáton is összeszedik a szemetet.

Szeretnék, ha legalább 60 önkéntes lenne, magánszemélyek, közösségek csatlakozását is várják. Optimisták abban a tekintetben, hogy meglesz a kitűzött létszám a takarítás napján, hiszen máris jelezte a Nicolae Colan általános iskola, a Kovászna Megyei Vöröskereszt és a Turul Egyesület, hogy képviselteti magát.

A hulladékgyűjtéshez minden felszerelést biztosít a HKA, a szemételszállítást pedig felvállalta a városi köztisztasági vállalat.

2021-ben, amikor először szervezték meg a folyó takarítását, a Mai Mult Verde Egyesület támogatásának köszönhetően folyóra egy úszó hulladékgyűjtő gátat is felszereltek szintén az Olt sepsiszentgyörgyi szakaszán, a Debren patak torkolatához közel. Ezzel kezdetben elég sok baj volt, elszakadt, megrongálódott, nem bírta a terhelést, javításra szorult, míg végül az említett egyesület egy külföldön gyártott, erősebb és könnyebben takarítható gátat biztosított.

Az úszógát által begyűjtött palackok, hulladék mennyisége különböző, főleg a nagyobb esőzések után gyűl össze jelentős mennyiség – számolt be a HKA ügyvezető igazgatója.

Fotó: Toró Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust