A terror beköltözött Európába

Borbély Zsolt Attila

2017. augusztus 22., 00:202017. augusztus 22., 00:20

Van, amikor a kormányzati kommunikáció egy az egyben fedi a valóságot. Nem mondom, hogy ez gyakori eset, de előfordul. Amikor a magyar kormánypártok képviseletében a barcelonai merényletre reflektálva Holik István képviselő leszögezi, hogy a bevándorlással a terror beköltözött Európába, akkor színtiszta igazat beszél. Mint ahogy az általa feltett szónoki kérdést is felteszik rengetegen Európa-szerte: „hány ártatlan embernek kell meghalnia, ahhoz, hogy brüsszeli bürokraták és döntéshozók megváltoztassák a bevándorlás politikájukat, amely terrort és halált hozott Európába?

A gond az, hogy a brüsszeli bürokraták és döntéshozók nem a maguk urai, hanem kiszolgálói a szervezett magánhatalomnak, egyszerű marionett-bábuk. A kormánypártok részéről a minap egy hasonlóan világos és egyértelmű nyilatkozatot tett Kövér László házelnök is a Magyar Időknek adott interjújában. „Ma az európai demokratikus intézményeket meghatározó elitek jelentős része annak a globális háttérhatalomnak a megvásárolt, függőségben tartott ügynöke, amelynek a most zajló folyamat az érdeke, és amelynek csak idejétmúlt korlátként értelmezhetők a nemzeti keretek. (…) Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül Soros mozgatja a világ történéseit. Ő a világ legismertebb, jelenlegi tudásunk szerint legnagyobb befolyású és óriási pénzeszköz felett rendelkező szereplője a háttérhatalomnak. A háttérhatalom legfontosabb jellemzője, hogy rejtőzködik, és csak annyira fedi fel magát, amennyire céljai megvalósításához szükséges.

Nos, ez itt a gond. Így lehetséges az, hogy még ma is megannyi politikus képes a menekültretorikát zsolozsmázni, amikor rég bebizonyosodott, hogy a beilleszkedni nem akaró, nem kis részben hódító szándékkal érkező betolakodók elsöprő többsége nem menekült, hanem illegális bevándorló. Nem az életét félti, hanem az európaiak által megteremtett jóléti rendszeren akar élősködni. Ha nem így lenne, akkor nem kapnánk újra és újra híreket arról, hogy a németországi migránsoknak csak egy elenyésző töredéke állt munkába.

Egyetlen komoly reménységünk, hogy a migráció kérdésében a jelek szerint a globális háttérhatalom sem egységes. Mert kétségünk ne legyen: a fősodratú, kézben tartott politikusok továbbra is azt fogják szajkózni, amit a szájukba adnak, élükön a terror áldozatává vált Barcelona polgármesterével.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés