A szélrózsa minden irányába szétszórják a Váradi osztályait

E héten átadták a kivitelezőnek a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola régi épületének egyik szárnyát teljes felújításra, ehhez pedig 15 elemi osztályt kellett áthelyezni – tulajdonképpen a szélrózsa minden irányába szétszórni.

Bodor Tünde

2024. november 09., 09:302024. november 09., 09:30

Az 1970-ben épült iskola Benedek Elek utcai épületszárnyából, ahol megkezdődik a teljes felújítás, 15 elemi osztályt kellett elköltöztetni, ráadásul további egyet az iskola újabb épületéből is, hiszen a másik szárnyban csak 19 terem maradt, viszont 20 osztály van.

Mivel az online tanítás szóba sem jöhet, az esetleges délutáni váltásba járás miatt pedig az általános iskolás diákoknak akár este 7-8-ig is az iskolában kellene maradniuk, ami szintén elvetendő megoldás, az iskola vezetőtanácsa úgy döntött, hogy a 15 elemi osztályból hatot a Gödri Ferenc iskolába, hatot a Székely Mikó Kollégium bentlakásába, kettőt a Puskás Tivadar Szakközépiskola Gyár utcai épületébe és egyet a Gulliver óvodához tartozó, Kós Károly utcai volt iskolaépületbe helyeznek át.

Galéria

Minderről nagyon gyorsan kellett dönteni, még gyorsabban kivitelezni, tudtuk meg Lazar Raimond-Adrian iskolaigazgatótól. „Októberben volt a licit, és mivel nem volt fellebbezés, át is kellett volna adnunk az épületet. Én viszont jeleztem az iskolafenntartó önkormányzatnak, hogy a költöztetéshez szükségem van az őszi vakációra, hiszen mindenütt üres tantermeket kaptunk, és az itteni osztályok teljes bútorzatát, felszerelését át kellett vinni.”

A munka rohamtempóban zajlott, a polgármesteri hivatal is segítséget nyújtott hozzá, biztosította a teherautókat a szállításhoz, és a szülők is nagymértékben hozzájárultak a sikeres kivitelezéshez, annak ellenére, hogy az osztályok áthelyezése nem szolgált örömükre.

Galéria

A pincétől a padlásig a teljes felújítást, nyílászárók, víz-, szennyvíz-, villanyvezetékek cseréjét, a fűtés modernizálását magában foglaló munkálat tervezett kivitelezési ideje 18 hónap. Azaz mindenképpen jócskán átnyúlik a munkálat a következő tanévre, de azt még nem tudni, hogy jövő ősszel lesznek-e változások. Addig a Váraditól távol eső, Csíki negyedi iskolába busszal viszik a gyermekeket (már aki igényt tart erre) és a tanítás végeztével busszal is hozzák őket vissza.

Lassan a város többi iskolájában is megkezdődnek a hasonló munkálatok, a Váradi tulajdonképpen még szerencsés helyzetben van azzal, hogy el tudta helyezni az osztályait.

Fotó: Bodor Tünde

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust