A székely haza

B. Kovács András

2017. február 24., 00:012017. február 24., 00:01

2. Kivételesen gazdag természeti adottságok

 Társaságban kaptak össze pénzük befektetésének gondjával bajlódó vendégek egyszer fülem hallatára, s egyikük váltig állította, hogy a turisztikai fejlesztés és kiaknázás állandóan ismételgetett célja elhibázott dolog a mai Székelyföldön. Érveit arra építette, hogy a két megye úthálózata és az utak állapota nem kielégítő, a vendéglátás körülményei és kényelmi foka kezdetleges, az emberek nem igazán vendégbarátok, a kulturális kínálat szegényes, egyszóval több negatív, mint pozitív élménnyel lehet csak innen hazatérni akár egy polgáriasultabb viszonyokhoz szokott magyar, akár egy nyugati turistából indulunk ki. Az ellenérv nyilván úgy hangzott, hiszen az a napnyugati idegen éppen ezeket az archaikusabb valóságot keresi, a régi faluképre kíváncsi, s persze mindenek előtt a domborzati és élővilágbeli változatosság vonzza.

Abban pedig párját ritkítja a székelyek földje, ezt még az amerikás „falusfeleink” is igazolhatják, pedig ők a szénbányák mélyétől az arizonai sivatagon át a New York-i Wall Streetig alaposan szemügyre vették a kontinensnyi országot a tengeren túl. Erről van szó: világrésszel vetekedhet-e „Góbéland”? Az egy tengerpart kivételével megtalálható benne majd minden, a  zárt medencék sorának sík földje, a hegylábak falvak koszorúzta köre, a dombok és hegyvonulatok legváltozatosabb variációi, vulkáni és gyűrődéses hegyláncok, a havasi legelők és erdő borította hegyoldalak,  túloldalon pedig az erdélyi medencére nyitott tágasabb tájegységek is.

Emlékszem, kemény valutáért Göröghont jártuk meg, és miután a kultúrcsodálat köde szemünk elől eloszlott, megdöbbentett az ország kietlen kőrengetege, a terméketlen sziklás tájak sokasága, melyen a növényzet csak nagy üggyel-bajjal tudta megvetni lábát és gyökerét. Hazatérve Brassó után ébredtünk rá arra, hogy Erdély a viruló zöld sziget minősítést ezerszeresen kiérdemli, és milyen igazságtalanság, hogy nem becsüljük valódi értéke szerint. Székelyföld ezen belül is külön érték, valóságos kvintesszenciája Erdélynek domborzati viszonyait illetően, ahol sűrítve megtalálható mindaz, amit a transzilván népek külön-külön élveznek és birtokolnak szűkebb környezetükben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust