A szabadság hozadéka

A szabadságnak becézett életállapotot szerintem a fiatalok élik meg leginkább, 1989 óta. Mondom ezt a szabadság szó negatív értelmében is. Sok hitványság belefér, olyasmi is, amit még a tágra hígított, rendetlen törvényhalmaz is megbámul. Amit azonban minap este negyed nyolc órakor láttam s bámultam a gyönyörű parkban, korai őszi sötétben, az megdöbbentett amúgy isten igazában. Talán azért, mert ritkán járok este.

Czegő Zoltán

2017. november 23., 00:202017. november 23., 00:20

A szabadságnak becézett életállapotot szerintem a fiatalok élik meg leginkább, 1989 óta. Mondom ezt a szabadság szó negatív értelmében is. Sok hitványság belefér, olyasmi is, amit még a tágra hígított, rendetlen törvényhalmaz is megbámul. Amit azonban minap este negyed nyolc órakor láttam s bámultam a gyönyörű parkban, korai őszi sötétben, az megdöbbentett amúgy isten igazában. Talán azért, mert ritkán járok este.

Van úgy, hogy az igazság fölmutatása, elhitetése érdekében túlozunk. Ez viszont nem az volt. Csoport gyerek jött szembe velem, tizenhárom évesnél egyik sem volt több. És mindeniknek szájában a cigaretta. De nem ám az a gyári! Tökéletesen láttam – mert meg is álltam –, kézzel sodort valami, füstölt, a lányok vihogtak, én megesküdtem volna akkor is, ma is, hogy ez valami kábító. Nem akartam, nem is mertem szólni, csak álltam. Akkor is, most is arra gondoltam, vajon mi lesz pár év múlva velük, kicsikkel, vajon mire viszik még a szabad ég alatt?

Közszájon a megállapítások sora „a mai ifjúságról”. Csak így, általánosítva. Hogy nem olvasnak, fegyelmezetlenek – nem sorolom. De hát itt vannak a dal- és táncegyüttesek ám! És még jobbak, mint volt a miénk! Igaz, manapság nincs kelete a könyvnek az ő körükben sem... De nem folytatom. Az az esti eset engem valósággal megrémített. Kislánykák kábító füstben. És ami fájdalmasabb, hogy ezt látni nappal is. És senki nem szólítja meg soha egyiket sem, mert leköpnék, leütnék, elküldenék a...

Egy egész nemzedéket nem lehet, nem szabad elítélnem. Ma a rendőr nem hasítja föl a szűk miniszoknyát – 1970-ben még szabad volt neki. Kicsaptak az internátusból egykor, ha cigarettázni láttak. Vad világ volt. Most nem csak az őszi sötétben, hanem délben az iskola előtt is szívják. Ugyanezt láttam Budapesten. Szóltam akkor, 1988-ban. A legtermészetesebben mondta a gyereklány: nem vagyunk az iskola területén.

Ez lenne a szabadság életállapota? Nem. A szülők, a felnőttek kötelessége megmarad bármilyen változások között.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés