A süket fülektől a bucsálódásig

Átaraszoltunk egy századon új körülmények közepette, hiszen gazdaságilag erős birodalomból gyengén fejlett országhoz ragasztották Erdélyt, Bánságot és a Körösök vidékét. Ezt főleg nekünk, a magyarságnak nehéz feldolgozni. Bucsálódunk is azóta. Olyannyira, hogy a hibákat saját magunkban nem­igen keressük. Vétkezett keletről nyugatig mindenki, de jómagunk mindent megfelelően végeztünk. Pedig oda sem figyeltünk, hogy körülöttünk miért és miként változott a világ. Annak ellenére, hogy nagyjaink közül sokan figyelmeztettek: ügyelni kell, gyarapszanak a transzilván földön élő nemzetiségek, és közülük sokan el akarnak szakadni Magyarországtól. Sajnos, süket fülekre találtak.

Wass Albert szerint „Erdély elvesztése nem Trianonnál történt, sokkal korábban. Az 1700-as évek vége felé fogyott a magyar, a székely. A földeket csak bevándorlókkal lehetett megműveltetni. A bevándorlók pedig később lebontották a magyar templomokat, és a sajátjukat építették fel...” Egyébként ugyancsak ő mondta, hogy a magyar elit, amikor már Trianonban osztották szét Magyarországot, még mindig nem hitte, hogy ez lehetséges lehet. Pedig mások, például Kós Károly már 1911. szeptember 4-én megírta, megjövendölte, hogy „mihelyst az erdélyi oláhság kultúrában, vagyonilag és társadalmilag konszolidálódik, abban a pillanatban kérdéssé válik a magyar Erdély léte… A vagyonilag, társadalmilag, sőt kultúrailag is szervezett oláh társadalom Erdélyben készen van. Ez a társadalom tisztában van erejével, céljaival... fegyelmezett, fanatikus és idealista.”

Ady Endre pedig 1912 novemberében jelezte, hogy megtörténhet, Erdélyt Romániához csatolják. „A barbár csodák idején el tudom képzelni azt is, hogy Erdély hamaros megvalósulása lehet tüzes vad álmoknak, mik nem minden alap nélkül kísértenek az alsó Kárpátok alatt.” Hozzá is tette: „a Romániába olvasztandó magyarság, melynek, ha lehet, rosszabb, embertelenebb s főképpen otthontalanabb sorsa volna a mai erdélyi románokénál.” Így is történt.
Sajnos, az akkori vezető réteg olyan társadalmi feltételeket teremtett, amely az elszakítást lehetővé tette, mert „előjogokkal élhet a világban..., joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát.” De ezt már Márai Sándor írta Erdély másodszori elvesztésekor.