A skót sógoroknál

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Czegő Zoltán

2019. szeptember 17., 00:162019. szeptember 17., 00:16

Nem akarok semmi szín alatt hasonlítani egy s más történészhez utólagos világtörténelmi rögtönzésekkel. Ami megvolt és megvan, azt politikai parancsra, illetve megélhetési megfontolásból sem akarom leplezni. Most fedeztem fel az orvosként és akadémiai doktorként is jeles történész Somos Zsuzsannát. Sietek fölhívni mások figyelmét is arra többek között, hányféle közvetlen kapcsolat volt például a hunok és a skótok, angolok és francia uralkodóházak között.

Román történészek száműzhetnek hazámból mindezért, ha már az emberiség előtörténetéig visszaterjesztették népük történetét. Akkor viszont én egyenest a mai Svájcba menekülnék, a Hun-völgy nevű kies vidékre, ott is számon tartott magyar települések egyikére. Egyelőre Somos Zsuzsannát követem, amennyire lehet, könyveit viszont ide nem is várom, noha nagy sikerük lenne. Erről jut eszembe dr. Kazár Lajos ausztráliai történész megállapítása arról, honnan, hány magyar vagy román könyvtárból lopták és lopják ki a magyar történelemre vonatkozó könyveket, írásokat. Nem újdonság…

Meglepett viszont, milyen és milyen sok magyar rokonság van a magyar és a nyugati uralkodói családok között. Skóciai Szent Margit is jelen, aztán II. Ethelred brit király neve is visszautal a hunokra, Etelközre, Etelkára; a másik név Etheling brit királyé szintén Szent István idejéből. Skócia sok-sok évszázada jelentette ki népakaratból: a skót nép független a brittől, mert a szkíta nép leszármazottja.

Te jó ég, szkiták, hunok, székelyek, avarok, magyarok! Mindez nem lep meg, hiszen bizonyított képletek vannak. Mintegy örvendezek, hogy az angol királyság alól kimenni akaró skótok is ennyire tartják a sógorságot velünk, magyarokkal. Azt is írja dr. Somos Zsuzsanna, hogy egész életében mindig a magyart és a keresztényt kereste, ezért ismert meg annyi földet és bizonyított, látható történelmi emléket.

Arkhimédész ókori görög tudós szólt rá imígyen a dühös római katonára, aki a homokba rajzolt képleteit taposta: ne zavard a köreimet. A román nép történelme a mai naptól már a Krisztus előtti 7. századig s még onnét is odébb tart a sok megélhetési politiko-historiológus szerint. Nem zavarom köreiket. Pesten, Pécsett benézek a könyvüzletekbe Somos Zsuzsa Hunok a brit trónon című és más könyveiért. És persze Edinburgh-be is, a skót sógorokhoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust