A Sepsi–SIC itthon, a KSE idegenben győzött

Újabb fölényes győzelemmel erősítette meg vezető pozícióját a Keleti csoportban a címvédő Sepsi–SIC, amely a tegnapi 3., hétközi fordulóban a fővárosi Rapidot kényszerítette térdre a Sepsi Arénában.

Bartha Zsófia

2019. október 10., 00:232019. október 10., 00:23

A harmadik forduló sem jelentett semmiféle nehézséget a négyszeres bajnok Sepsi–SIC-nek, amely a Gödri-Părău, Givens, Demeter, Mandache, Topuzovic kezdővel állt ki a vendég Rapid ellen, és a papírformának megfelelően könnyed sepsiszentgyörgyi siker született. A találkozó első két pontját a fővárosiak szerezték, F. Stanici mindkét büntetőjét bedobta, majd 3–4-nél vezetett utoljára a vendégcsapat.

Beindult a hazai gépezet, Mandache és Givens felváltva szórták a pontokat, az ellenfelet nem engedték szóhoz jutni, így az első negyed végére már 22 ponttal vezetett a SIC (28–6). A második negyed ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt, Kovács Renáta hárompontosával 31 pontra nőtt a különbség a két együttes között. Sokat elmondd a mérkőzésről, hogy a Rapid a 15. percben érte el a tíz pontot (40–10)…

Nagyszünetre 32 pontos előnnyel vonulhattak Zoran Mikes tanítványai (53–21).

Fordulás után Mandache két kosarával már 36-ot tett közé (57 21), amikor meglódultak a bukarestiek és egy 14–0-s futással kozmetikáztak az eredményen (57–35). A Sepsi–SIC pár perces kosárcsendjét Mandache hárompontosa törte meg, majd felváltva estek a kosarak, noha sok hiba tarkította mindkét oldalon a játékot. Az utolsó 10 percnek 66–42-ről futottak neki a csapatok. Itt már kijött a Sepsi–SIC fizikális fölénye, a zöld-fehérek tartották harmincpontos fórjukat, sőt, növelték is, a végén 36 pontos sikernek örülhettek.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, Keleti csoport, 3. forduló: Sepsi–SIC – Bukaresti Rapid 90–54 (28–6, 25–15, 13–21, 24–12). Sepsi–SIC: Givens 13/3, Gödri-Părău 6, Mandache 22/6, Demeter 5, Topuzovic 10/9, Nagy, Kovács 10/6, Catinean 6, Orban 5, Vucetic 9, Butler 4.

Farkas Alpár a Mobley, Danalache, Vega, Czimbalmos, Domokos kezdőötöst küldte pályára a két vásárhelyi csapat összecsapásán, Marosvásárhelyen. A céhes városbeliek villámrajtot vettek, 8–0-val indítottak, de a folytatásban sem lankadt a kosáréhségük, esélyt sem adva a házigazda VSK-nak. Öt perc elteltével már 15 pont volt a különbség, és ez megalapozta a folytatást, az első negyed végén 7–30-at mutatott az eredményjelző. A kosarakban gazdag nyitóetap után a második tíz percben tovább nyílt az olló, a hazaiak ezúttal sem tudtak érvényesülni, míg a KSE-nél a végül 23 pontig jutó Kayla Mobley hozta a tőle megszokott formát, 15–50-nél vonultak pihenőre a felek.

A harmadik szakaszban az addigiakhoz képest eredményesebben játszott a hazai együttes, de ez a lényegen nem változtatott, nem tudtak közel férkőzni Domokosékhoz. 29–61-ről indult a záróetap, amelyben nem engedték a hazaiakat közelebb férkőzni, de a KSE tizenévesei is szerephez jutottak, Bándi Blanka és Kozman Kriszta szerezték a mérkőzés utolsó pontjait, 37 ponttal, megérdemelten nyert a kézdivásárhelyi gárda.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, Nyugati csoport, 1. forduló: Marosvásárhelyi VSK – Kézdivásárhelyi SE 43–80 (7–30, 8–20, 14–11, 14–19). KSE: Czimbalmos 4, Vega 17/6, Domokos 6, Danalache, Mobley 23/3, Debreczi 11, Lénárt, Holinka-Miklós 11/9, Kozman 4, Bara Németh, Tuchilus, Bándi 4.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés