A segesvári végzések

A háromkötetes históriában Oborni Teréz összegezi az 1562-es székely felkelés leverése utáni segesvári országgyűlés határozatait, és arra a következtetésre jut, hogy a székelyeket ezek fosztották meg „ősi szabadságaiktól”, melyekért „oly sokszor fegyvert ragadtak a következő évtizedekben is, és nem szűntek meg azokat visszakövetelni” még évszázadok múlva sem. A két nagyhatalom, a Habsburg és az oszmán szorításába került erdélyi állam fejedelme szigorúan megtorolta az ellene törő belső ellenfelek próbálkozásait, akik a kortárs Borsos Sebestyén krónikás szerint „a király ellen s az urak és a nemesség ellen kardot akarának vonni”.
Alig egy-két héttel a felkelés leverése után, János Zsigmond június 1-én fegyverszünetet kötött Habsburg Ferdinánddal, s nekilátott a belső viták rendezésének. A június 20-ra összehívott segesvári országgyűlésen elfogadott végzések a ius regiumot, a királyi jogot vezették be a Székelyföldön, azaz ettől kezdve a székely örökséget (birtokjogot) megfosztották attól az immunitástól, mellyel eddig rendelkezett, és amely az ősi szabadságot szavatolta, azzal az indoklással, hogy az „országunkra nagy romlást” hozó gonoszság, pártütés forrása lehet. Oborni szerint „a döntés következményei a faluközösség birtokviszonyait és társadalmi viszonyait súlyosabban érintették, hiszen korábban az immunitás megvédte a közösségek földjeit a szétdarabolódástól, idegen birtokosok megjelenésétől, ezáltal a székelység szabad egyéni birtokosi helyzetét is óvta a nincstelenné süllyedéstől”.
Kimondták egyúttal, hogy a székely főnépek és lófők, tehát a társadalom jelentős része szabadon élhet falvaiban, de a földjeiken befogadott „földönlakókat” ezentúl ugyanúgy birtokolják, mint a nemesség a maga jobbágyait. A katonai kötelezettség megmaradt, az adókat, beleértve a szultán adóját is ráterhelték a jobbággyá lefokozott szegényebb rétegre, mely addig nem rendszeresen, csak alkalomszerűen fizette azt. A király elrendelte, hogy azontúl a „székely községet (köznépet) sem a főnépek, sem senki, akárkik legyenek, bántani ne merjék, se semmi szolgálatra ne kényszerítsék őket”, ami azt jelentette, hogy a székely közösség tagjait sem vagyonukban, sem szabadságukban nem sérthették meg a főnépek vagy a lófők.