A román beteg

A világhírű Angol beteg című regény és film jut eszembe. Az is mennyit szenvedett, bele is halt, de milyen gyönyörű ápolónő babusgatta addig. Nos, a román beteg (mert az, még ha magyar is, ha Romániában él, hallja eleget) rosszul lesz, pechére éjnek idején. Nosza, ott a telefon, 112, ötperces magyarázkodás után a diszpécser hölgy ígéri, küldi a mentőt. Állja szavát, egy fertályóra sem telik el, érkezik, mindössze valaki kell várja, hogy az utcanév-rengetegben el ne tévedjen. A páciens beül a kocsiba. Egy óvodás is látja, miről van szó, nem életveszély, egy egyszerű szerkentyű beszerelése szükségeltetik, de a mentős nem indul el, amíg vérnyomást nem mérnek, és ki nem töltik az első számú papírt, hogy nincs allergia, műtét, nem szed ilyen-olyan gyógyszert. Így írja elő a protokoll. Lassan remeg a gyötrelemtől, végre indulhatnak. A sürgősségire érve a mentős asszisztens átadja a betegelosztó Kerberoszának, egy kócos, morcos hölgynek. Az egy pillantást vet a papírra (a betegre egyet sem), és kérdi: Ce ai adus? Vagyis MIT hoztál? Nem kit, mit. Majd telefonon intézkedik. A beteg könyörög, csinálják már meg, amit kell, világos, miről van szó. Nem lehet, csak az ügyeletes orvos utasítására. Az végre elküldi a megfelelő helyre. Ott be kell kopogni az asszisztensekhez, lassan nyílik az ajtó, és két, szemét alig nyitva tartó egyén, nő és férfi, jön ki. Minden gesztusuk szemrehányás, mit zavarja őket éjnek idején. De végre, megtörténik a szerkentyűzés. Onnan ekográfiára viszik. Megismétlődik az előző jelenet, ezúttal egy álmos doktornővel, aki ráförmed: Magát ki küldte ide? – A szolgálatos orvos. – Hát maga nem tudja, mi baja van? – Tudom, de ha küldtek… Átveszi a második számú papírt, és lemegy a 3-as számúért. Szakorvoshoz viszik, aki ugyancsak a papírt vizsgálja, nem az embert, és értesíti, hogy amikor akarja, megműti. Miután az orvos elmegy, az asszisztensnő súgja neki félénken: próbálja meg ezt és ezt…
Történt az Úr 2018. esztendejében, Brassóban. Több felmérés szerint Brassó Románia legélhetőbb városa. Száz százalékban igaz, mert velem történt. És kezét csókolom a kis asszisztens-angyalnak, aki végtelen kedvességgel ápolt engem is, a mellettem levő verekedéstől vérző cigányt is, és mindenkihez volt egy jó szava, ha már az orvosnő ránk sem hederített.

Zubreczky Antal