Egy tanulmány szerint heti négy-ötször fél óra aerobik testedzés megakadályozhatja vagy lassíthatja a kognitív hanyatlást azoknál az idősebb felnőtteknél, akiknél nagy a kockázata az Alzheimer-kór kialakulásának.
2019. október 09., 14:532019. október 09., 14:53
A tanulmány az elgondolást vizsgáló próba volt az enyhe kognitív gyengülésben szenvedő 55 éves és annál idősebb emberek körében. Az alanyokat véletlenszerűen választották, majd 12 hónapos aerobikedzést vagy nyújtást és alakformálást végeztettek velük – írja a BBC News.
A kutatók szerint mind az aerobik, mind a nyújtás megakadályozhatja vagy lassíthatja a kognitív hanyatlást, ám az aerobiknak nagyobb hatása volt a hippokampusz zsugorodásának csökkentésére, mint a nyújtásnak. A hippokampusz az agy olyan területe, amely nélkülözhetetlen a memória szempontjából.
Egyik mozgás sem akadályozta meg, hogy az amiloid plakkok vagy más néven szenilis plakkok – az Alzheimer-kór egyik jellemzője – tovább fejlődjenek a vizsgálatban részt vett 70 felnőtt agyában. Az MRI és a PET képalkotó vizsgálat azonban azt mutatta, hogy lassabban degenerálódott a hippokampuszuk azoknak, akik aerobikoztak, mint azoknak, akik nyújtottak.
„A legfontosabb pozitívum az, hogy az edzés kifejezetten csökkentette az agyi memóriaközpont zsugorodását, az Alzheimer-kór legkorábbi tüneti stádiumában szenvedő embereknél” – mondta Richard Isaacson neurológus.
„Az orvosok többsége hisz abban, hogy a testmozgás képes az agy egészségi állapotának támogatására, de kevesebben hiszik, hogy a testmozgás kifejezetten hatással lehet a korai Alzheimer-kórban szenvedő emberekre ” – tette hozzá.
Rong Zhang neurológus mindenesetre azt javasolja, hogy bárki, aki aggódik a kognitív hanyatlás vagy Alzheimer-kór miatt, fontolja meg a testmozgás beépítését a mindennapjaiba.
Noha a legjobb, ha már az élet korai szakaszában elkezdik a testmozgást, a neurológus elmondta: „Még nem késő a testmozgás előnyeit kihasználni az élet késői szakaszában sem, amikor az agyban már vannak amiloid plakkok.”
(hirado.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!