A nyilvánosság kizárásával ünneplik 2020-ban Románia nemzeti ünnepét

A koronavírus-járvány okán bevezetett korlátozó intézkedések miatt a nyilvánosság kizárásával ünneplik kedden Románia nemzeti ünnepét.

Székely Hírmondó

2020. december 01., 10:252020. december 01., 10:25

Archív fotó.

Az országos katasztrófavédelmi bizottság november 12-én elfogadott határozatával 30 nappal meghosszabbította a veszélyhelyzetet Románia területén, és úgy döntött, hogy a nemzeti ünnepnek szentelt, legtöbb egyórás hivatalos ünnepségeket, a nyilvánosság kizárásával, Bukarestben legtöbb négyszáz, a megyeszékhelyeken legtöbb száz résztvevővel tartják meg, a járványügyi intézkedések betartásával.

Néhány személy megpróbálta áttörni a csendőrkordont a bukaresti Charles de Gaulle téren, hogy részt vegyen a nemzeti ünnep alkalmából szervezett központi ünnepségen - tájékoztat a csendőrség keddi közleménye.

Iohannis: ma is elszántságra, szolidaritásra és egységre van szükség

Ma is, a koronavírus-járvány körülményei között, akár a nemzeti ünnep által kiemelt fontos pillanatokban, "elszántságra, szolidaritásra és egységre" van szükség - jelentette ki a román nemzeti ünnep alkalmából tartott beszédében Klaus Iohannis államfő.

"Célunk kell hogy legyen, hogy támogassuk e kihívást jelentő időszak leküzdését és a jövő iránti új elkötelezettséget. Nem lesz könnyű, de biztos vagyok benne, hogy együtt, határozottsággal és felelősséggel képesek leszünk arra, hogy nap mint nap közelítsünk a normális állapotokhoz" - hangoztatta a Diadalívnél Klaus Iohannis.

Az államfő szerint ebben a periódusban "elszántságra, szolidaritásra és egységre" van szükség.

Klaus Iohannis koszorút helyezett el Diadalívnél szervezett ünnepségen. Az egybegyűltek egyperces néma csenddel adóztak a csatatéren elesett román hősök és a SARS-CoV-2 vírus áldozatainak emlékére. Az ünnepségen 21 díszlövést adtak le.

A szűk körű ünnepségen részt vettek többek között Ludovic Orban miniszterelnök, a kormány tagjai, és Robert Cazanciuc, a szenátus ügyvivő elnöke.

Orban: a nemzeti ünnep jó alkalom arra, hogy a történelmi egység példáin elmélkedjünk

Idén, amikor a koronavírus-járvány okán elrendelt megszorítások miatt nem kerülhet sor felvonulásokra, katonai parádékra, a nemzeti ünnep jó alkalom arra, hogy a történelmi egység példáin elmélkedjünk - fogalmazott december 1-jei üzenetében Ludovic Orban miniszterelnök.

"Ma, amikor a világjárvány miatt arra kényszerülünk, hogy felvonulások, parádék és más, hagyománnyá vált események nélkül ünnepeljük a nemzeti ünnepet, jó alkalom nyílik arra, hogy elmélkedjünk, talán többet, mint az előző években, a történelmi egység példáin" - mondta Orban.

A miniszterelnök hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet "sorsunk egy újabb, döntő fontosságú pillanatának" tekinthető, amelyet akkor lehet leküzdeni, ha "kohézióról és társadalmi érettségről" teszünk tanúbizonyságot.

"Csak egyesített erőfeszítéseinkkel lehet életeket megmenteni és legyőzni a vírust, csak a társadalom összes energiájának konvergenciája révén lehet a lehető leghamarabb visszatérni a normalitáshoz, majd új utat nyitni Románia modernizációja felé" - hangsúlyozta Orban.

A miniszterelnök azzal a meggyőződéssel zárja üzenetét, hogy Románia következő nemzeti ünnepe "jó egészségben találja a románokat, és olyan ünnepet tarthatnak majd, amilyet illik".

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés