
Pál Ferencné, Kerezsi Vilma tegnap, szeptember 25-én töltötte be a kerek száz esztendőt. Ez alkalomból a kézdiszentkereszti önkormányzat nevében Pál Endre polgármester és Turóczi István alpolgármester köszöntötte a családtagjai körében ünneplőt.
2022. szeptember 26., 00:042022. szeptember 26., 00:04
Kerezsi Vilma 1922-ben született Szárazpatakon, majd 1947-ben ment férjhez Bélafalvára Pál Ferenchez, akitől egy gyereke született, Zsuzsa aki idén töltötte 72. életévét. Vilma néninek két unokája és egy dédunokája van. A 100 éves asszony a lányával él, de családja minden hétvégén meglátogatja.
Vilma néni nem mutatja korát, és emlékei felidézése során is bizonyította, hogy a memóriája is kifogástalanul működik.
– A férjemmel együtt mezőgazdasággal foglalkoztunk, de én vittem a gazdaságot, én dolgoztam többet, mert a lustaság nem kifizetődő– mondta, majd hozzátette, hogy 90 éves kora után is járt még kapálni.
Ami pedig a hosszú élet titkát illeti…
– A hosszú élet titka, kedveském, az a munka, és nem a henyélés, lustaság – árulta el a „receptet” az ünnepelt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!