A mese közösségépítő ereje

A gyerekek szeretnek meséket hallgatni. Ha izgalmas a történet, s az elbeszélő érti a dolgát, akkor egyszer csak megfeledkeznek a valóságról, beszippantja őket a mese. Nos, így jártak azok a gyerekek is, akiket Zalka Csenge Virág hivatásos mesemondó szórakoztatott. Bizony mesemondó szakma is létezik. Az elhivatottságról, a mesékkel való találkozásáról, a mesélés jótékony hatásairól beszélgettünk. Azt is elárulta, miért szeret múzeumokban fellépni.

A Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál egyik programpontjának a Székely Nemzeti Múzeum adott otthont. A gyerekcsoportoknak a magyarországi Zalka Csenge Virág mondott mesét királylányokról, királyokról, hős lovagokról.

– Az élő mesemondás azért fontos, mert a gyerekek sokat tanulnak a mesékből és a mesehallgatásból is. Az, hogy ülnek, figyelnek és történeteket hallgatnak attól, aki hozzájuk beszél, pótolhatatlan élmény. A közönségen látom, hogy szokva van-e a mesemondáshoz vagy nem. Ha igen, akkor hosszabb ideig tudnak figyelni, jobban reagálnak. Akiknek rendszeresen mesélnek szóban, azoknak a szókincse is gazdagabb, választékosabb, össze tudnak hasonlítani dolgokat, logikailag fejlődnek – mondta Zalka Csenge Virág.

A mese sokrétű oktatási eszköz, terápia is. Bizonyított tény, hogy a meséknek van egy bensőséges hatása a gyerekekre, felnőttekre, egy biztonságos világba viszik el a hallgatót, ahol szimbolikus úton tudnak különböző élethelyzetekkel, problémákkal foglalkozni, és azokra megoldásokat találni. Számára nagyon fontos a közönség reakciója.

– Nagyon kell tudni, mi az, amivel meg lehet fogni a figyelmüket. Egy mesemondó számára az egy jutalomjáték, ha többször visszamehet ugyanahhoz a közönséghez, és megtanulhatja, hogy mit szeretnek és mi érdekli őket, mert akkor lehet igazán jól mesét választani nekik. A tavaly meséltem egy múzeumban germán legendákat, s volt egy 6. osztály, nagyon jó fejek voltak, közbeszóltak, ami nem baj egy hagyományos mesemondásnál, mert arra lehet építeni. Kifejezetten örülök annak, amikor tinédzserektől kapok visszajelzéseket. Van egy történetem, amiben sütőben készítenek tésztából gyúrt királyfit, s az elsőt odaégetik, aztán berakják a következőt és otthagyják. Erre megszólalt az egyik 18 éves srác az első sorban: oda fog égni. Mondtam tovább a mesét, s valóban egy kis gond akadt a tésztával, mire a fiú: mondtam, hogy oda fog égni. Ezek a beszólások azt jelzik, hogy a mese hatalmába kerítette a hallgatóságot, ilyenkor megszabadulnak a gátlásaiktól, elfelejtik, hogy közösségben vannak, és kijön belőlük a reakció, behúzza őket a mese a saját világába – magyarázta a mesemondó. Ő járt már Székelyföldön, de első alkalommal vesz részt a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválon.

– Tízéves koromban jártam Székelyföldön, de sok mindenre emlékeztem, a tájakra, az emberek vendégszeretetére. Örvendek, hogy visszajöhettem, hogy meghívtak erre a csodálatos rendezvényre. Több fellépésem is van, elhoztam a kedvenc meséimet, legendákat, mítoszokat, eposzokat – mondja.

Győrben született, a budapesti ELTE-n tanult, majd az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait, 11 éve foglalkozik hivatásszerűen mesemondással.

– Régész végzettségem van, ezért is örvendek, amikor múzeumokban mesélhetek. Nekem nagyon sokat meséltek a nagyszüleim, a szüleim, és nagyom szerettem olvasni is. Volt bennem mindig egy késztetés, amikor jó sztorit olvastam, hogy ezt el kell mondanom másoknak is. Nagyon sokáig nem tudtam, hogy van mesemondó szakma. Ezért elmentem a régészetre, és már egyetemista voltam, amikor megtudtam, hogy vannak, akik hivatásszerűen mesemondók, s abban a pillanatban, hogy ez kiderült, tudtam, hogy nekem ezt kell csinálnom. Elmentem Amerikába, ott szereztem mesemondásban mesterdiplomát, a doktorimat most tavasszal fejeztem be, és természetesen a dolgozatomban a mesemondással foglalkoztam. Idén nyáron visszaköltöztem Magyarországra és főállású mesemondó vagyok. Egyébként az Egyesült Államokban kiterjedt mesemondó mozgalom létezik, rendeznek konferenciákat, fesztiválokat, van mesemondó szövetség, nagyon előre járnak a szerveződés terén – tette hozzá.

Magyar nyelvterületen hagyománya van a mesélésnek, a történeteket össze is gyűjtötték, így fennmaradtak, és ebből „táplálkoznak” a modern kori mesemondók.

– Egyre nagyobb az igény arra, hogy ezeket a meséket bevigyük olyan helyekre is, amelyek nem hagyományos helyszínei a mesemondásnak. Én sokat mesélek múzeumokban, amit nagyon szeretek, és a római kiállításhoz tudok római meséket, mítoszokat vinni, a germánhoz pedig germán legendákat. Iskolákba, könyvtárakba is gyakran hívnak mesemondót, de én jártam már cégeknél, csapatépítő mesemondást tartani. Ez az, ami csodálatos, hogy mennyire rugalmasak a mesék, hogy mindenféle helyszínhez tudnak igazodni – emelte ki.

Meglátása szerint az emberek kezdték felismerni, hogy információkat átadni történetek formájában sokkal hatékonyabb, mint ha pontokba szednék és leírnák.

– Nem csak jobban megjegyzik az információt, hanem érzelmeket, tapasztalatokat lehet átadni történeteken keresztül. Sok lehetőség kezd megnyílni a mesemondók előtt. Az is külön öröm, hogy egyre több a főállású mesélő. Nem könnyű, sok láthatatlan munka van mögötte, amíg összeállít az ember egy mesemondó programot, megcsinálja a honlapját, elkezdi magát reklámozni. Nekünk kell megkeresni a javaslattal olyan helyeket, ahol még nem volt mesemondás, hogy mit gondolnának, ha bohóc helyett a következő rendezvényre mesemondó jönne. Ez nagy munka, de jó látni, hogy az utóbbi években egyre többen nevezik magukat mesemondónak és egyre többen dolgoznak azon, hogy a mesemondást népszerűsítsék – hangsúlyozta Zalka Csenge Virág.