A KSE nyerte a rangadót

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata, amely szombaton délután Tankó, Gáll és Mojzi góljaival magabiztosan nyerte a háromszéki rangadót a Sepsi OSK II. ellen, a III. liga második fordulójában.

Bartha Zsófia

2020. szeptember 21., 00:042020. szeptember 21., 00:04

Igazi presztízscsatát hozott a két háromszéki együttes összecsapása a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság második körében, a rutinosabb kézdivásárhelyiek házigazdához méltón uralták a mérkőzést, míg az utolsó félórát emberhátrányban futballozó sepsiszentgyörgyiek nem tudtak igazán veszélyesek lenni a hazaiak kapujára. A KSE korán betalált, a 8. percben Gáll Attila tálalt szabadrúgásból a kapu elé, a jól érkező Tankó Zsolt pedig hálóba bólintotta a labdát (1–0). A vendégek legnagyobb helyzeténél Bunduc kapus tette a dolgát, előbb Dumitrescu lövését öklözte ki, majd Kocsis közeli próbálkozását is hárítani tudta. A folytatásban inkább a középpályán folyt a játék, kisebb lehetőségek akadtak, de egyik háló sem rezdült meg. A KSE nagy érvágást szenvedett az első félidőben, Kanyó Szilárd az előző szezonhoz hasonlóan ismét bokasérülést szenvedett, egyelőre nem tudni, mikor állhat újra a csapat rendelkezésére.

A második félidő is hasonlóan indult, mint az első játékrész, viszont negyedóra elteltével egyértelműen a KSE vette át a kezdeményezést. A 60. percben aztán megfogyatkozott a szentgyörgyi gárda, miután Brujan utolsó védőként szabálytalankodott a középen meglóduló Gajdó Gothárddal szemben, és begyűjtötte második sárga lapját. A megítélt szabadrúgást mintegy 17 méterről Gáll mesterien csavarta a kapuba (2–0). A folytatásban Becze Tamás előtt adódott több lehetőség, előbb átemeléssel próbálkozott, de nem sikerült megtréfálnia Căpățână kapust, majd Telecean remek passzát követően lőtt mellé. Nem hagyta magát a kék-fehér mezes házigazda, a ráadásban Gajdó robbanékonysága több helyzetet is eredményezett, Babei kihagyta a lehetőséget, Becze a kapufát találta el, mígnem a 17 éves Mojzi Botond beállította a 3–0-s végeredményt.

Labdarúgó III. liga, 5. csoport, 2. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Sepsi OSK II. 3–0 (1–0). Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Robu Ovidiu (Chitila).

KSE: Bunduc – Telecean, Tankó, Damian, Pakucs, Gazda (Postolică, 70.), Gáll, Kanyó (Gajdó G., 33.), Vasiloiu (Becze, 56.), Solovăstru (Mojzi, 70.), Popa (Babei, 56.). Edző: Purguly Árpád. Sepsi OSK II.: Căpățână – Ghinea, Păun, Brujan, Dumitrescu, Vereş (Demeter, 75.), V. Mitrea (Sánta, 75.), Gál-Andrezly, Kovács, Dragomir (Máthis, 46.), Kocsis. Edző: Barbu Marin. Gólszerzők: Tankó (8.), Gáll (61.), Mojzi (90+3.). Sárga lap: Pakucs (45+3.), Telecean (58.), Postolică (84.), illetve Brujan (38., 60.). Kiállítva: Brujan (60.).

A játéknap további eredményei: Brassói Kids Tâmpa–Barcarozsnyói Olimpic 2–1, Brassói SR–Székelyudvarhelyi FC 1–2, Astra 2–Plopeni 5–1, Blejoi–Brassói Corona 1–4.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés