A községi utak korszerűsítése és az ivóvíz-hálózat kiépítése érdekli leginkább a mikóújfalusiakat, akik írásba foglalhatják kérdéseiket, meglátásaikat a polgármester által indított internetes űrlapon keresztül.
2024. február 06., 15:152024. február 06., 15:15
Korszerű módszerrel erősítené meg a lakossággal való kapcsolatot a mikóújfalusi polgármester, aki február 3-i Facebook-bejegyzésében kérte a község lakóit, hogy online űrlapon keresztül tegyék fel kérdéseiket, fogalmazzák meg véleményüket, ő pedig majd videóban válaszol rájuk szintén a közösségimédia-oldalon.
Kérdésünkre Demeter Ferenc polgármester elmondta, hogy az előző mandátuma alatt már volt kérdőíves felmérés a fejlesztési stratégia készítésekor, ennek viszont vélhetően nagyobb sikere lesz. „Azt gondolom, hogy egy települést mindig a lakosság igényei szerint kell vezetni. Aki azt képzeli magáról, hogy mindent tud, az rossz úton jár" – fogalmazott. Mint mondta, tisztában van vele, hogy milyen területen erősebb és hol gyengébb a település, de nem kizárt, hogy néhány apróbb, de mégis fontos probléma elkerüli a figyelmét.
A névtelenül és névvel beküldhető üzeneteket szerdáig várja, az viszont már most is megállapítható, hogy a helyi utak javítása felől érdeklődnek a legtöbben. „Decemberben minden iratot feltöltöttünk a fejlesztési minisztérium honlapjára, több mint egy hónapja várakozunk. Próbáljuk a lobbitevékenységet kifejteni, viszont úgy, hogy az RMDSZ nincs kormányon, elég nehezen megy" – szólt hozzá a témához, mondván, hogy a részleteket a videóban fogja elmagyarázni. A másik hasonlóan népszerű téma az ivóvíz-hálózat volt, illetve az azzal kapcsolatos előrelépések. Ehhez Demeter Ferenc elöljáróban csak annyit fűzött hozzá, hogy csak pályázati úton jöhet létre megoldás, mert a projekt akár több mint egy millió euróba is kerülhet.
Mint kifejtette, eddig több tucat kérdés érkezett, közülük mindössze öt volt gyűlölködő jellegű üzenet, amelyek névtelenül érkezett be. A többi viszont értelmes és jogos kérdés, építő jellegű hozzászólás és kritika, amit szívesen fogad. Eddig főként a fiatalabb korosztályt sikerült megszólítani, de reméli, hogy szélesebb körökben is terjedni tud ez a fajta kapcsolatteremtés.
Demeter Ferenc biztatja a mikóújfalusiakat, hogy bátran forduljanak hozzá a kérdéseikkel a megadott linken február 7-ig, szerdáig, de utána is szívesen beszélget a lakókkal személyesen, ha probléma merül fel. A válaszokat bárki megtekintheti péntektől a polgármester Facebook-oldalán.
Fotó: Pinti Attila
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!