Folyamatosan friss megjelenésekkel bővítik állományukat, és a kéréseknek is igyekeznek eleget tenni a háromszéki könyvtárak, hiszen a tapasztalatok szerint a kortárs szerzők új megjelenései iránt mutatkozik a legnagyobb olvasói igény.
2024. január 20., 14:302024. január 20., 14:30
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár 8610 beiratkozott olvasót számlál, közülük tavaly 3876 bizonyult aktívnak, 868 személy pedig frissen iratkozott be. Olvasás terén a „legszorgalmasabb” korosztálynak a 6-18 évesek, vagyis a diákok számítanak. Az intézmény látogatói összesen 84.234 alkalommal kölcsönöztek ki könyvet, ami jelentős emelkedést jelent az egy évvel korábbi 73.621-hez képest.
Hollanda Andrea könyvtáros megosztotta velünk a tavalyi év leggyakrabban kölcsönzött könyveinek listáját is. Eszerint a felnőtteknek szóló regények közül Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című alkotása bizonyult a legnépszerűbbnek, de sokan olvasták Karády Anna A füredi gyermek és Fábián Janka A szabadság szerelmesei című könyveket is. A negyedik helyen George Orwell 1984 című klasszikusát találjuk, míg az ötödik helyet Philippa Gregory Sötét vizeken című regénye foglalja el. A magyar szerzők közül keresett volt még Visky Andrástól a Kitelepítés, Karády Annától a Zserbó, Fábián Jankától az Ida titkai, illetve Náray Tamás Barbara sorozata.
Az ismeretterjesztő irodalom kategóriában Edith Éva Eger A döntés című könyve, Beder Tibor A bujdosók nyomában című alkotása, valamint Máté Gábor két műve, A test lázadása és a Normális vagy iránt volt a legnagyobb érdeklődés.
A gyerekeknek szánt kiadványok közül Bartos Erika Anna és Peti sorozatát, Axel Scheffler Pipp és Polli sorozatát, valamint Berg Judit Lengemesék című alkotását kölcsönözték ki a legtöbben, de töretlenül népszerű a kicsik körében a Bogyó és Babóca sorozat is. A kamaszok leginkább a Leiner Laura által írt Szent Johanna gimit, Lois Lowry Az emlékek őre című könyvét és Kertész Erzsi Pantheráját olvasták, de sokan kölcsönözték ki Berg Judit műveit is.
A Bod Péter Megyei Könyvtárban a tavalyi év végén 263.130 kötet volt elérhető, ebből 3870 példányt frissen szereztek be, ugyanakkor igyekeztek teljesíteni az olvasói kéréseket is – tudtuk meg Hollanda Andreától.
Ami a könyvtár rendezvényeit illeti, ebben az évben fogják ünnepelni az intézmény fennállásának 50. évfordulóját, ugyanakkor idén több más intézménnyel együttműködésben harmadik alkalommal szervezik meg a SepsiBook elnevezésű könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. Emellett sor kerül könyvbemutatókra, író-olvasó találkozókra, de folytatják a korábbi években megszokott eseményeket is, például a Mesekerék vándorkönyvtárat, az Aranyfonál című, kisiskolásoknak és családjuknak szánt könyves kihívást, a Könyvkaland nevet viselő, diákoknak szóló olvasójátékot vagy a Kertkönyvtár vakációs tevékenységet.
A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár 3407 aktív olvasót jegyzett tavaly, ami emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva. A könyvtárlátogatók legnagyobb része diák, de felnőttek, egyetemisták és nyugdíjasok is igénybe veszik az intézmény szolgáltatásait. Nemek szerinti lebontásban az olvasók 60–70 százalékát a nők teszik ki, a férfiak kisebb arányban látogatják a könyvtárat. Tavaly összesen 25.786 könyvtári dokumentumot kölcsönöztek ki az olvasók, ami szintén magasabb szám 2022-höz képest.
Szász Laura könyvtárostól megtudtuk, a felnőttek körében a legolvasottabb szerzők listáját Borsa Brown, Colleen Hoover és Lucinda Riley vezeti, de sokan keresik kortárs magyar szerzők – Tompa Andrea, Visky András, Fábián Janka, Náray Tamás – műveit is. A gyerekek körében Bartos Erika, Berg Judit, Geronimo Stilton és Leiner Laura örvend a legnagyobb népszerűségnek.
Ami a legolvasottabb könyveket illeti, Valérie Perrin Másodvirágzás című regényét az Ahol a folyami rákok énekelnek (Delia Owens), a Soha de soha (Colleen Hoover, Tarryn Fisher), az Anyám szerint (Náray Tamás) és a Párban Nápolyban (Borsa Brown) követi a lista élén. A gyerekkönyvek közül legtöbbször az Ellopott zsiráfot (Dóka Péter), A Pál utcai fiúkat (Molnár Ferenc), A királyné violáját (Mészöly Ágnes), a Zuhanórepülést (Wéber Anikó) és Anne Frank naplóját kölcsönözték ki.
„Minden évben, ha megjelenik egy sikerszerző új könyve, akkor annak nagyobb a keletje, és ezért mindig változik az első helyezett a felnőtt könyveknél. Mindig azok a legfelkapottabbak, amelyek frissen jelennek meg” – húzta alá Szász Laura.
Az állomány 73.901 könyvet számlál, a tavalyi év során a kínálatot 650 kiadvánnyal sikerült bővíteni; ennek többségét vásárolták, de adományként is jelentős számú könyvet kaptak. Kérésre is igyekeznek könyveket beszerezni gyerekek és felnőttek számára egyaránt, és nem csak az új megjelenéseket, hanem a régebbi kiadásúakat is megpróbálják megvásárolni, amennyiben még kaphatók.
Szász Laura elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek a jövő olvasóinak nevelésére is. Az iskola másként héten sok osztály látogatja meg az intézményt, ezen alkalmakkor interaktívan, játékos módon mutatják be nekik a könyvtárat, és minden gyereket díjmentesen beírnak. „Sokan szüleikkel is visszatérnek könyvet kölcsönözni, mert nagyon tetszik nekik, amit itt látnak” – osztotta meg lapunkkal.
A Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár minden hónapban könyvkiállítást szervez egy-egy szerző műveiből, a könyvtár meglévő állományát felhasználva, továbbá könyvbemutatóknak is rendszeresen otthont biztosítanak. Mint minden évben, idén is csatlakoznak a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által szervezett nemzetközi felolvasómaratonhoz.
Érdekesség, hogy az intézmény folyamatosan archiválja a várossal, illetve a helyi írókkal/költőkkel kapcsolatos újságcikkeket, amiket az olvasók vissza tudnak keresni, ugyanakkor az egyetemistáknak is szívesen segítenek a különböző dolgozatokhoz szükséges könyvészet felkutatásában. A könyvtár állománya az intézmény hivatalos weboldalán elérhető online katalógusban is böngészhető.
Főkép: Erdély Bálint Előd
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!