A Jobbik és az általános választójog

Borbély Zsolt Attila

2017. augusztus 08., 00:212017. augusztus 08., 00:21

Az általános választójog a modern demokrácia egyik szent tehene. Másként fogalmazva olyan tabu, melyhez hozzányúlni nem kis bátorságot feltételez. A Jobbik meg merte ezt lépni, nem kevesebbet helyeztek kilátásba, mint azt, hogy amennyiben meglesz hozzá a kellő többségük, akkor a választójogot legalább 8 osztály elvégzéséhez kötik. Mindezt azzal indokolták, ha általános iskolai végzettség nélkül nem lehet gépkocsit vezetni, akkor miért lehessen beleszólni az egyik legfontosabb kérdésbe, abba, hogy ki vezesse az országot. A Jobbik érvei között szerepel az is, hogy a könnyen megvezethető analfabéták legyenek kizárva a választásból. S ha már felvetődött a téma, akkor gyorsan elmondták kedvenc megkülönböztetésüket a 20. és 21. századi pártokról, mondván, hogy javaslatuk egyik motivációja az, hogy a 20. századi pártok (értsd: a Fidesz–KDNP-szövetség, illetve az MSZP és szatellit-pártjai) a javaslatban érintett néprétegek szavazatait igyekeznek megvásárolni.

A kormánypárti média úgy tálalta a Jobbik javaslatát, mint valami égbekiáltó, felháborító szörnyűséget, holott erről szó sincs. Nem kétséges, az analfabéták köre nem azonos a 8 osztályt el nem végzettek körével, és bizonyára akad nem kevés idős ember, akinek nincs meg a 8 osztálya, de ír és olvas, továbbá nagyon is megalapozott világképe van. Velük szemben méltánytalan lenne e javaslat valóságba ültetése.

Ugyanakkor maga a szándék méltánylandó, ráadásul egy irányba mutat a Fidesz egy korábbi javaslatával, a választás előtti regisztrációval. Ami ugyebár azt szolgálta volna, hogy „tisztítsa” a demokratikus akaratképzés folyamatát, hogy azok vegyenek részt a választáson, akiknek ez a kérdés tényleg fontos, de legalábbis fontos annyira, hogy előzetesen regisztrálják magukat. A Jobbik akkor, szembemenve saját politikai programjával és értékrendjével népszerűséghajhász módon a regisztráció ellen lépett fel. Most attól remélnek népszerűség-növekedést, hogy követ dobnak az állóvízbe, és az általános választójogot veszik célba.

Az egész kérdésnek inkább elméleti, mint gyakorlati jelentősége van, hiszen a Jobbik igencsak távol áll attól, hogy kétharmados kérdéseket döntsön el 2018-tól.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés