A hosszabbításban szalasztotta el a győzelmet a KSE

Szombaton, a labdarúgó 3. Liga 14. fordulójában a Kézdivásárhelyi SE a CSM Adjud 1946 pályáján ikszelt úgy, hogy a házigazda alakulat a hosszabbításban szerezte meg az egyenlítő gólt.

barni

2024. november 30., 16:582024. november 30., 16:58

Az első félórában a KSE uralta a mezőnyt, ennek eredményeként a 12. percben Barta bombagóljával meg is szerezték a vezetést a kék-fehérek: 0–1. A folytatásban kétszer is növelhették volna előnyüket a kézdiek, ám a 12. percben Nechita, majd négy perccel később Dobos nem tudta közelről a hálóba juttatni a labdát.

A játékrész második felében a hazaiak megrázták magukat és kétszer is eltalálták a kapufát, ám a csapatok egygólos KSE-vezetésnél vonultak pihenőre.

A második félidőre egy határozottabb hazai csapat vonult pályára és a 63. percben egy védelmi hiba következtében sikerült egyenlíteniük: 1–1.

A KSE nem elégedett meg a döntetlennel, ostromolta a hazaiak kapuját és a 73. percben Albu révén ismét megszerezte a vezetést: 1–2.

A folytatásban is a kék-fehérek veszélyeztettek többet, ám helyzeteik rendre kimaradtak és a 90+3. percben egy újabb védelmi hiba végén a hazaiak másodszor is kiegyenlítettek: 2–2.

Az idei év utolsó, 15. fordulójában a KSE az ACS Unirea Braniştea csapatát fogadja hazai pályán.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, alapszakasz, 14. forduló

CSM Adjud 1946 – Kézdivásárhelyi SE 2–2 (0–1)

A KSE góllövői: Barta (12. perc), Albu (73.)

CSM Adjud 1946: Chiriac – Vetrescu, Negoiță, Azoiței, Neagu, Dascălu, Paizan, Antal, Dediu, Constantin, Predoiu. Cserék: Lazăr, Dumitru, Manta, Hărăbor, Badașcă, Stoica, Atodiresei, Mușat. Edző: Toma Adrian.

KSE: Csiki – Dobos, Cranțea, Barta, Nechita, Rusu, Gajdó, Neamțu, Gergely, Drugă, Burlacu. Cserék: Butuza, Zöld, Cîrstian, Albu, Veres, Bandi, Clinciu, Bunduc. Edző: Negoiță Liviu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust