A hivatal átszervezése megtörtént

Egyik választási ígérete az volt Ilyés Botond polgármesternek, hogy átláthatóbbá, emberközelibbé változtatja a gelencei községházát.

Bartos Loránt

2021. február 05., 00:172021. február 05., 00:17

A községháza majdnem egy évszázados épülete jócskán kinőtte a méretét a 21. századra, így még az előző polgármester, Cseh József kezdett építkezésbe a szép épület mellett, új szárnyat toltak a meglévő mellé. A szempont az volt, hogy legyen legalább egy nagyobb méretű terem, modernizálják és költséghatékonnyá tegyék a fűtésrendszert. Ehhez a munkálathoz már alpolgármesterként segédkezett Ilyés, a végső simítások, a jelképes átadás már akkor történt, amikor átvette a stafétát a korábbi főnökétől. „Arra gondoltam – és ezt a kampányban is kiemeltük –, hogy az önkormányzat épületét úgy alakítjuk ki, hogy az egy barátságos intézmény legyen, ahová az ember szívesen lép be, és nem gyomorideggel. Így az új épületbe átköltözött az apparátus egy része, a mindennapi ügyintézés, a jelentősebb irodák pedig nyitottablak-rendszerrel működnek, a szó szoros értelmében átlátható a tevékenységük” – magyarázta az elöljáró.


A beiktatása óta eltelt időszak persze rövid, nem lehet csodákra várni. „Haralyban, sajnos, volt tavaly egy nagyobb tűzeset, akkor derült ki, hogy mekkora gondot jelent a tűzcsapok hiánya. Ezt az aprónak tűnő gondot is orvosoltuk, most már van, ahová a tűzoltóság munkatársai csatlakozzanak, a templomtorony mellett szereltünk fel egy tűzcsapot” – magyarázta az elöljáró.

Galéria

Alpolgármesterként Fejér Imre segíti a munkáját, aki elég sok téren kipróbálta magát, asztalos szeretett volna lenni, sajtkészítássel foglalkozott (és foglalkozik), fuvarszervező volt három cégnél hat éven át, ugyanakkor 16 évet dolgozott külföldön. Tapasztalata van, Ilyés Botond felkérésére vállalta a munkát. Most az önkormányzat tulajdonában lévő földterületek tisztázását irányítja, mint kiderült, a községnek jelentős birtoka van, amire eddig semmi bért nem fizettek a haszonélvezők. „Megkezdtük azoknak a sáncoknak a takarítását, amire elengedhetetlenül szükség volt. Egy alpolgármester feladata a terepen való mozgás, legyen szó akár közvilágítási hibák elhárításáról, vízvezetésről, vagy egyébről. Sajnos, nem rosszindulatúan mondom, de ha nem követi valaki a munkálatot, akkor az eredmény nem az, amit elvártunk” – mondta az alpolgármester, aki szerint eddig 21 hektár földet használtak bér nélkül, azonosításra vár további 10–15 hektár, s csak 5–6 hektárra volt hivatalos bérleti szerződés.

Galéria

A nagyközségben még zajlik egy szintén korábban megkezdett munka, a Bodor György Művelődési Otthon korszerűsítése és bővítése. Ez a nagyértékű, mintegy 800 ezer eurót felemésztő projekt jól halad, a kivitelező cég becsületesen dolgozik, úgy néz ki, hogy Gelencén is egy ultramodern intézményt sikerül a köz rendelkezésére bocsátani. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés