A hegyi turizmus színe és fonákja

– Mióta szakosodott hegyi és fotóstúrákra?

– Körülbelül 14 éve kalauzolok hegyi túrázókat, de hat éve gyakorolom ezt valamilyen vállalkozási forma keretében, engedélyezett fizikai személyként vagy céggel, aszerint, hogy mikor melyik előnyösebb adózási szempontból.

– Ez egy szűk szegmense az idegenvezetésnek. Személyes kapcsolatokra alapozva, marketinggel vagy utazási irodákhoz társulva alakította ki a piacát?

– Mindhárom igaz. Volt egy időszak úgy 2017–2019 között, amikor elszántam magam arra, hogy márpedig én ebből élek meg. Akkor weboldalam volt, pályáztam és sokat hirdetettem magam, több bakancsos turizmust művelő magyarországi céggel tartottam (ma is tartom) a kapcsolatot, de rá kellett jönnöm, hogy nem lehet az egész évet lefedni a bevételből. A turistaszezon nálam áprilistól szeptember végéig tart, néha kicsit korábban kezdődik vagy kitolódik, de megfigyelésem szerint a legtöbben akkor jönnek, amikor a gyerekeknek vakációjuk van, vagyis júniustól. Ez még akkor is igaz, ha nem föltétlenül gyermekes családok az ügyfeleim. Végül is másodállásban művelem ezt a műfajt, főleg a hétvégéim és a szabadságom áldozván erre, ezen kívül pedig elektromérnöki végzettségemmel a fő munkaidőmben egy ipari mérésekkel, metrológiával foglalkozó cégnél dolgozom.

– Merre vezeti a turistákat és ők honnan érkeznek ide túrázni?

– Inkább a Kárpát-kanyar hegyeiben szervezek túrákat, a Nagyhagymástól a Retyezát-hegységig. Ennél messzebb nem megyek, akkor már a túrázóknak is jobban megéri helyi vezetőt alkalmazni, nyilván spórolnak is, ha nem kell még az utazásom is megfizetniük. Az ide érkezők szeretik a hegyek vadvilágát fényképezni, esetemben főleg a zergéket, de persze a medvékre is kíváncsiak, fotóstúrák esetében pedig egyik klasszikus helyszín a Szent Anna-tó. Fotózni inkább hajnalban és alkonyatkor ajánlatos, a hegyi túrákat másképp időzítjük. A turisták főleg Magyarországról, Nyugat-Európából érkeznek, de Angliából, Amerikából és Ausztráliából is.

– Mi az, amit a leginkább keresnek, csodálnak nálunk, és mi az, amit problematikusnak találnak a hegyi turizmusban, Romániában?

– Idén volt egy svájci csoportom. Azon gondolkodtam érkezésük előtt, mit mutassak én azoknak, akik hegyet reggeliznek-vacsoráznak? Ők például azon ámultak el, hogy mennyi zöld van nálunk, azaz egybefüggő, természetes erdők, ameddig a szem ellát, és azokban mennyi a vad. Nyugat-Európában a természet sokkal inkább ember által kontrollált. Keresik a medvét is, de a nyugat-európaiak nem fogják fel, mi a valós helyzet, hogy ez veszélyekkel is jár, a magyarországiaknak viszont a média úgy tálalja a medve-kérdést, hogy azt hiszik, a nagyvad rájuk vár az út szélén, hogy megtámadja őket. Mondjuk, ez az én malmomra hajtja a vizet, mert szervezett csoportban nagyobb biztonságban érzik magukat a medve és a pásztorkutyák tekintetében (is).

– Utóbbiakra még többen panaszkodnak, mint a medvékre… Van biztos módszere ellenük?

– A pásztorkutyák ellen a legjobb módszer a nyugalom, nem szabad kiabálni, hajigálni őket, a csoportban is meg kell őrizni a nyugalmat. Általában ez elég, én tudom kezelni őket, de persze vannak eszközeim is a védekezéshez. A Bucsecsben nincs szükség rájuk, a kutyák meg vannak szokva a turistákkal, nem foglalkoznak velük, de a Csíki- és Háromszéki-havasokban már éberebb kell lenni. Sajnos az utóbbi években észlelhető az a tendencia, hogy közép-ázsiai pásztorkutyákat használnak nyájőrzésre, ezeknek más a viselkedésük, mint az őshonos fajtáknak, velük nekem is meggyűlt a bajom. A külföldi turistáknak azonban a legproblematikusabb a hegyi menedékházak hiánya és a meglévők gyenge színvonala: a kinti árnyékszék (az is elrettentő állapotban), a patakban mosdás, az étkezési lehetőségek szűkössége, minősége, az, hogy kaját kell cipelni a menedékházba. Ennél többre lenne igényük.

– Látszik-e a hegyi turizmusban a gazdasági válság?

– Én most körülbelül a járvány előtti időszak turistaforgalmának a 60%-ánál tartok. A romániai árak emelkedése nem, de a vírushelyzet alakulása és a háborús zóna közelsége nagyon riasztóan hat a nyugatiakra. Ők félnek, míg a kelet-európaiak mindezzel nem foglalkoznak.