Kovászna Megye Tanácsának csütörtöki ülésén elfogadta az idei költségvetést: ebben az évben 455 millió lejből, azaz 91 millió euróból gazdálkodhat.
2023. február 02., 17:462023. február 02., 17:46
„Az éves költségvetés előkészítése több mint egy matematikai művelet, több mint egy könyvelési kérdés. A gondoskodás a legfőbb elv, amit az idei költségvetésünk kialakításakor szem előtt tartottunk. Járvány után vagyunk, érezzük a mellettünk zajló háború következményeit, az infláció az egekben van, ezt nemcsak a családok, hanem az intézmények is érzik. Úgy kell gazdálkodnunk tehát, hogy legyen egyensúly, hogy tudjuk biztosítani a zavartalan működést és haladjanak a fejlesztések. A 455 millió lej egyharmadát beruházásokra szánjuk, egyharmadát az egészségügyi rendszer fenntartására és fejlesztésére, a harmadik harmadból 13 millió eurót fordítunk a szociális hálóra, míg a fennmaradó rész a megyei önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények működéséhez szükséges” – ismertette a sarokszámokat Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Mint rámutatott, sok más megyétől eltérően, nem költségvetési években, hanem programokban, ügyekben gondolkodnak, aszerint terveznek.
„Csak így lehet, ügyekben gondolkodva egy-egy elképzelést kibontani, hosszú távú terveket megvalósítani. Mi a pénzt nem elköltjük, hanem felhasználjuk – ez a felelősségteljes gazdálkodás kulcsszava. Gondoskodunk a rászorulókról, gondoskodunk, hogy az építkezések folytatódjanak, gondoskodunk arról megyénk élhető és szerethető legyen” – nyomatékosított az elnök.
Mint ismertette, a közberuházásokat három forrásból végzik: európai uniós pályázatokból, kormányzati forrásokból és saját költségvetésből. „Látszik, hogy költségvetésünkben hét-nyolc évente van kiugrás, az európai uniós finanszírozási ciklusok végén, ilyenkor az uniós pályázatok elszámolása miatt mindig nagyobb a költségvetés, ez érvényes 2023-ra is. Ebben az évben is zárunk le pályázatokat: a Székely Nemzeti Múzeum felújítása már befejeződött, lezárjuk idén a megyei kórház sürgősségi osztályának bővítését, modernizálását, az erdővidéki úthálózat korszerűsítését. Mindeközben az új munkálatokat indítunk: a megyei kórház három épületének hőszigetelését, az oltszemi Mikó-kastély restaurálását, ugyanakkor zajlik az előkészítése a Lemhény–Kézdiszentlélek közötti megyei út teljes körű átépítésének. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően hangsúlyosabban tudjuk fejleszteni megyénket, így épül az új tüdőkórház, felújítjuk a belgyógyászat épületét, Málnásfürdőn új kezelőközpontot építünk. Saját költségvetésből fogjuk befejezni a sepsiszentgyörgyi képtár felújítását, valamint rohammentőt vásárolunk a tűzoltóságnak” – sorolt néhány példát Tamás Sándor.
Idén is folytatódik a Háromszéki települések modernizációs programja, továbbra is 10 területen ösztönözik a helyi önkormányzatokat, hogy a vidéki települések oktatási-kulturális-egészségügyi infrastruktúráját korszerűsítse, életminőséget javító programokat kezdeményezzenek. Nem maradnak el a civilszervezeteknek és egyházaknak, sport- és ifjúsági egyesületeknek, szociális tevékenységet végző szervezeteknek szánt pályázatok sem.
(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)
Fotó: Kocsis B. János
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!