A felháborodás íratja

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Zubreczky Antal

2019. szeptember 06., 00:042019. szeptember 06., 00:04

Indignatio fecit versum – írta a római, nem éppen finomkodó szatíraszerző, Iuvenalis. Az indignatio lehet undor is. Vagy az az állapot, amikor kinyílik a bicska az ember zsebében.


Egy pszichiátriai intézetben ketrecbe zárt, ágyhoz kötött sorsverte embertársaink. Tudom, megtörténik, hogy egy beteget a saját és mások érdekében el kell különíteni. De annak is vannak szabályai és emberiességi törvényei, biztosan láttunk filmekben elkülönítő-termeket, ahol a dühöngő beteg nem tehet kárt sem másokban, sem önmagában. Ami azonban a legborzasztóbb, a kórtermek állapota: rozoga, rozsdás ágyak, piszkos, lemálló falak, dísztelen szürkeség. Nincs pénz, nincs pénz.


A forradalom előtt beszéltem egy kolleganőmmel, aki egy ideig a felsőtömösi, súlyosan sérült, gyógyíthatatlan betegek intézetében dolgozott. Elmondta, több betegre ő adott életé­ben először otthonról vitt, rendes ruhát, ő tanított meg némelyeket kanállal-villával enni, ő vitt ki némelyeket a napra egy sétára, mert különben a kutya sem törődött velük, állatokként megetették őket, aztán várták, hogy saját ürülékükben csak meghalnak. A Nyugat, amikor felfedezte a romániai zárt intézetek állapotát, sokkolva érezte magát, és folyt a pénz, a szakmai támogatás. És harminc év után még mindig itt vagyunk?


Van azonban pénz afganisztáni katonai szerepvállalásra: 2014-es adat szerint 500 millió eurót költöttünk, hogy ott legyünk, ahol nem lenne mit keresnünk. Íme, most a román nagykövetség a tálibok terrortámadásának célpontjába került, egy ember meghalt (katona már több mint harminc), pedig a tálibokat nem a románok találták ki, képezték és pénzelték, hanem az amerikaiak az oroszok ellen.


Lesz új futballstadion Temesváron, a terv szerint 50 millió euróért – tapasztalat szerint a gyakorlatban a duplájába kerül. És van pénz ízléstelen bóvlikra, ordítozó „bandákra” mindenféle város- meg falunapon. Eközben embertársaink kegyetlenül elhagyatva sínylődnek. Az isteni ítélet előtt nem lehetne a közpénzek elosztóit felelősségre vonni?

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés