A DNS-vizsgálatok megerősítik, hogy a Dâmboviţa megyei kislány gyilkosa a holland állampolgár

Az ügyészek megkapták a DNS-vizsgálatok eredményét a Dâmboviţa megyei Gura Şuţii településen elkövetett gyilkosság ügyében, és kiderült, hogy a helyszínen vett biológiai minták az ügyben gyanúsított, azóta meghalt holland állampolgártól származnak.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 27., 08:072019. szeptember 27., 08:07

"A mai nap, szeptember 26-a folyamán a legfelsőbb ügyészség megkapta az előzetes DNS-vizsgálatok eredményeit, és bebizonyosodott, hogy a helyszínen vett biológiai minták a kislány szexuális bántalmazásával és meggyilkolásával gyanúsított holland állampolgártól származnak" - áll a legfőbb ügyészség honlapjára feltett közleményben.

Az ügyészség arról is tájékoztat, hogy az Interpol megerősítette: a férfi meghalt.

A rendőrség dokumentálja a holland állampolgár által elkövetett bűncselekményeket a legfelsőbb ügyészség koordinálása alatt, miután a sajtóban információk jelentek meg arra nézve, hogy a holland állampolgárt 2016-ban több ízben is rögzítették a biztonsági kamerák felvételei Iaşi-ban, és ez éppen abban az időszakban történt, amikor egy fiatal lány ellen állítólag szexuális erőszakot követtek el.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) csütörtöki közleményében rámutatott, hogy a Iaşi megyei ügy esetében a kamerák felvételei nyomán, amelyeket közzé is tettek, nem tudták azonosítani az elkövetőt, de most a rendőrség újraelemzi az összes kivizsgálást, amelyet ismeretlen elkövető ellen folytattak.

A legfelsőbb ügyészség az Agerpres hírügynökségnek kiküldött közleményben arról tájékoztat, hogy az intézmény átvett egy ügyet a iaşi-i bírósági ügyészségtől, amely szintén összekapcsolható a holland állampolgárral.

Az ügyészség szerint 2016. június 15-én indították el a bűnvádi eljárást abban az ügyben, amelyben egy Iaşi megyei 8 éves kislányt bántalmaztak szexuálisan, miután elrabolták.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust